A Nagybecskereki Egyházmegye a hit évében meghirdette az egyházmegyei hittanversenyt. Elődöntőjét Szajánban és Fejértelepen tartották meg április 27-én, a döntőt pedig ma rendezték meg Nagybecskereken.
Benépesült a püspöki lak és a székesegyház, ez volt ugyanis az egyházmegyei hittanverseny döntőjének helyszíne. Az elődöntőkön továbbjutott felsős diákok most ismét bemutatták tudásukat a hitvallásról, öt-öt kéttagú csapat mérte össze tudását két kategóriában. Az eredmény szerint az ötödikesek és hatodikosok mezőnyében első lett a székelykevei Ambrus Andrea és Jankó Emese, akiket Csipak Csaba atya készített fel. Második helyezett lett a torontálvásárhelyi Osztermann Emília és Szilágyi Emília, felkészítőjük Kotormán Márai hitoktató volt. Harmadik helyen végzett a törökbecsei Pataki Valentina és Bálint Melani kettős, őket Fleisz Attila készítette fel. A hetedikesek és nyolcadikosok mezőnyében holtverseny alakult ki. Egyforma pontszámmal osztják az első és a második helyet a szajáni Tószegi Kitti és Fising Szanella, akiket Kátity Enikő készített fel, valamint az erzsébetlaki Adela Sabo és Sara Sladeček, akiknek a felkészítője Milan Nedeljković. Harmadik lett a szajáni Csíkos Ervin és Kőműves Edvárd összetételű csapat, őket is Kátity Enikő hitoktató készítette fel.
A középiskolásoknál már az elődöntőben kialakult a rangsor, hiszen csak három csapat nevezett be a versenyre. Legjobbak bizonyult a nagybecskereki Kovács Anna és Olajos Annabella kettős, akiknek a felkészítője msgr. Gyuris László plébános volt. Második lett az ugyancsak nagybecskereki Tóth Emese és Burai Ferenc alkotta csapat, őket Juhász Irén tanítja, harmadik helyezett pedig a muzslyai Emmausz fiúkollégium két növendéke, Rice Richárd és Győri Henrik, a felkészítőjük Gabona Ferenc hitoktató.
A Nagybecskereki Egyházmegye hittanversenyén az alsós diákok egy-egy bibliai jelenetet adtak elő. Összesen 11 csapat nevezett be erre a vetélkedőre. A muzslyaiak három jelenetet játszottak le, a szentmihályiak kettőt, egy-egy darabot mutattak be a nagybecskereki, szajáni, törökbecsei és ürményházi diákok. A zsűri tagjai voltak Gizella nővér, Bálint Aranka levéltáros, Ifjú Izabella, az óbecsei Lurkóház vezetője és Faragó Tibor bábkészítő művész. Két első díjat ítéltek oda, mégpedig a törökbecsei gyerekeknek, akik a Magvetőt jelenítették meg, és a szajániaknak, akik a Noé bárkáját mutatták be. Második díjban részesült a tordai csoport, akiket msgr. Bogdán József atya készített fel, és a tékozló fiúról szóló történetet játszották el. A harmadik helyen két csoport osztozik, mégpedig az ürményháziak csapata, akik Bruno Ferrero: Tamásnak mindig igaza van című előadást mutatták be, felkészítőjük Barna-Horváth Anna volt, és a nagybecskerekiek csapata, akiket Juhász Irén tanított be, ők a Jerikói vak meggyógyítását adták elő. A színészdíjat a zsűri Benák Krisztiánnak ítélte oda a jerikói vak megformálásáért. A közönség is szavazhatott – szerintük a szajániak Noé bárkája című előadása volt a legjobb.
Kónya-Kovács Otília



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




