A Vajdaság alkotmányos helyzetének kérdéseivel foglalkozó bizottság hétfői ülésén hat módosítást hagyott jóvá a Vajdaság alkotmányos jogainak védelméről szóló nyilatkozat szövegtervezetén. A módosításokat a kormánypártok, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői nyújtották be.
Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke a bizottsági ülésen elmondta, javasolni fogja a tartományi kormánynak a módosítások elfogadását és beépítését a nyilatkozat szövegébe, melyről a vajdasági parlamentnek május 20-án kell tárgyalnia.
Pajtić a Demokrata Párt (DS) alelnöke is, mely a tartományi kormánykoalíció tengelye.
Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője elmondta, a párt néhány módosítást nyújtott be a nyilatkozat szövegtervezetével kapcsolatban a szöveg jobbá tétele céljával, de azért is, hogy hozzájáruljon Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak tiszteletben tartásához.
„Én Vajdaságot a tartomány polgáraként élem meg, nem pedig a szerb Vajdaság polgáraként. A saját Vajdaságomban élek, és eközben természetesen nem vitatom el a Szerbia államiságát” – nyilatkozta Egeresi.
Branislav Bogaroški, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga frakcióvezetője elmondta, Vajdaság mint autonóm tartomány az antifasizmus és a népfelszabadító harcok eredményeként jött létre.
„Ez egy olyan értékrendszer, melyen nyugszik az EU egésze, és akkor a vajdasági nép kimutatta akaratát” – mondta Bogaroški.
A módosításban az áll, hogy Vajdaság autonómiája polgárainak „történelmi és természetes joga”, mert ezt a vajdasági nép akarata is megerősítette 1945 júliusában a közgyűlésben, amikor úgy döntöttek, csatlakoznak Szerbiához.
Slobodan Orlović, a bizottság szakértő tagja és a Jogi Kar tanára elmondta, Szerbia polgárai a szuverenitásának hordozói, nem pedig Vajdaság polgárai.
Pásztor István, a vajdasági parlament és a Vajdaság alkotmányos helyzetének kérdésével foglalkozó bizottság elnöke elmondta, ma sikeresen megmutatkozott, szükséges, hogy a tárgyalások nyitottak és demokratikusak legyenek, és elégedettségét fejezte ki emiatt. (Beta)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




