Vajdaság
Ješić: Katasztrofálisan rossz a tej
Betűméret:             

Goran Ješić tájékoztatott, a legújabb elemzések azt mutatják, hogy a tej Szerbiában „katasztrofálisan rossz” az aflatoxin koncentrációja szempontjából.

A vajdasági kormány alelnöke elmondta, az egyes bulvárlapokban megjelent, ellene irányuló támadások mögött azok állnak, akiknek legnagyobb befolyásuk van a „tejtermelők lobbijában”. „Szilárd meggyőződésem, és nem hiszem el, hogy a támadások mögött csak a Szerb Haladó Párt áll, hanem egy érdeklobbi, amely fizeti a drága kampányt, melyben Ceca Ražnatović tejet iszik, és kényszerítenünk kell a gyerekeinket, hogy tejet igyanak” – mondta Ješić.

Feltette a kérdést: Ki áll az „Én iszok tejet” kampány mögött Szerbiában? „Pillanatnyilag ez a legdrágább és a legnagyobb kampány Szerbiában. Ki áll mögötte? Kérdezem önöket. A minisztérium, vagy ki? Nincs aláírás, ezért nem tudjuk, ki áll mögötte, a tej pedig továbbra sem megfelelő” – mondta Ješić.

„Szerbiában minden cukrászt, akinél szalmonellát találtak, börtönbe küldenék. És ezeknek a mestereknek hagyják, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Megváltoztatják a szabályokat. És íme, én lettem tolvaj az aflatoxin-ügy óta” – mondta Ješić, hozzátéve, az országban „erőteljes korrupció” létezik az aflatoxin és a tej kérdésében.

„Ma fejeztük be az új elemzést, és holnap tesszük közzé az eredményét. A tej állapota katasztrofális. Akiknek a legnagyobb befolyásuk és a legnagyobb részük van ebben, azoknak a teje a legrosszabb. Ők azok, akik kezdettől benne vannak” – nyilatkozta Ješić.

A kérdésre, hogy ki áll ez mögött, Ješić elmondta „világos, hogy ki a legnagyobb a tejtermelők lobbijában”. „És itt megállunk, mert néhányszor már nyilvánosan kimondtam a nevüket” – mondta Ješić, aki korábban feljelentést tett a Salford cég ellen.

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó