Újvidéken, ahol korábban a legtöbb építkezés folyt Szerbián belül, egyre kevesebb új épület készül. Egyes építkezéseket bezártak, mert a befektetők nem szerezték be az építési engedélyeket, mások a magas közműköltségek miatt, illetve a lakások iránti gyenge kereslet miatt nem kezdik meg a munkálatokat.
A befektetők szerint a válság már több éve tart, és még koránt sincs vége. A városrendezési hivatalban azt mondják, a legtöbb építkezést azért állították le, mert a befektetők nem rendelkeztek a szükséges építési engedélyekkel.
Egy nemrégiben megtartott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a város képviselői is részt vettek, nem hivatalosan megegyeztek abban, hogy a beruházók számára 10 százalékkal csökkentik a kommunális költségeket, azoknak pedig, akik előre fizetnek, további kedvezményeket adnak. Az erről szóló döntést a városi képviselő-testület május 17-i ülésén kellene meghozni.
Amíg ez nem történik meg, az építési ellenőrök továbbra is lezárják a szükséges papírokkal nem rendelkező építkezéseket.
„Az új törvény meghozatala óta az építési ellenőrnek jogában áll egy határozattal megállítani az építkezési munkálatokat, ha bebizonyosodik, hogy nincs építési engedély” – mondta el Marina Kurbatfinski, az építési ellenőrök osztályának vezetője.
Az idei év első negyedében 36 esetben jelentették be a munkálatokat a szükséges dokumentációt is mellékelve, de 73 engedély nélküli építkezésről is értesültek az illetékesek. A városházán elmondták, 59 esetben rendelkeztek az építkezés félbehagyásáról, négy esetben pedig azonnali lezárásról döntöttek.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




