Vajdaság
A magyar házelnök fogadta a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökét
Betűméret:             

A délvidéki magyar közösségek helyzetéről, Szerbia uniós csatlakozásáról, valamint a temerini magyarokat érő sorozatos támadásokról is tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke csütörtökön.

Az Országgyűlés Sajtóirodájának tájékoztatása szerint Kövér László hivatalában fogadta Csorba Bélát.
A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy rendkívüli jelentőségű az elmúlt időszakban megindult szerb-magyar történelmi megbékélési folyamat, amelynek része a két ország köztársasági elnökének múlt év novemberében megkötött megállapodása a második világháborúban elkövetett megtorlások ártatlan áldozatai emlékére tervezett közös koszorúzás megtartásáról - olvasható a közleményben.
Csorba Béla délvidéki látogatásra hívta meg az Országgyűlés elnökét - tudatták.

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó