Vajdaság
Új digitális röntgengéppel gazdagodott a Zentai Közkórház
Betűméret:             

Zentán ma délután adták át rendeltetésének a Zentai Közkórház által a tartományi kormány finanszírozásával vásárolt új digitális röntgengépet, amely az első ilyen típusú berendezés Vajdaságban. Az eseményen a helyi önkormányzat illetékesei mellett jelen volt a tartományi kormány elnöke, a tartományi egészségügyi titkár, valamint a tartományi szervek több tisztségviselője is.

Az új berendezés jelenleg az egyetlen ilyen típusú röntgengép Vajdaságban, de egész Európában mindössze öt hasonló létezik – hangsúlyozta dr. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke, aki elmondta, a tartományi kormány az elmúlt négy évben több mint 8,5 milliárd dinárt fordított a vajdasági egészségügyi intézmények fejlesztésére.

Az új digitális röntgengép beszerzésével a Zentai Közkórház fontos lépést tett a korszerű diagnosztikai módszerek alkalmazása felé, s ennek hozadékait a szakemberek mellett a páciensek is érezni fogják majd – emelte ki dr. Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója, hozzátéve, az új berendezésnek köszönhetően lényegesen lecsökken majd a várakozási idő, ugyanakkor a gép által kibocsátott káros sugárzás mértéke jóval csekélyebb, mint a korábban használt, elavult berendezés esetében volt.

A tartományi szervek a röntgengép mellett további 16 millió dináros támogatást hagytak jóvá a Zentai Közkórház számára különféle fejlesztésekre. Az erről szóló határozatot a tartományi kormányfő szintén ma délután adta át az intézmény igazgatójának.

A Zentai Közkórház ezenkívül rövidesen bekapcsolódik majd a Tartományi Egészségügyi Titkárság teleradiológiai programjába is. Dr. Vesna Kopitović tartományi egészségügyi titkár elmondása szerint ez a program lehetővé teszi egyebek között azt is, hogy a betegeknek ezentúl ne kelljen majd magukkal hordozniuk a felvételeiket az orvoshoz, hanem azok elektronikus úton elérhetővé váljanak. A tartományi egészségügyi titkár közölte, a tervek szerint az év végéig minden vajdasági kórházat bekapcsolnak majd a programba.

mi.

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó