Vajdaság
Az Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatást tartott Vajdaság statútumának alkotmányosságáról
Betűméret:             

A Szerbiai Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatást tartott a Vajdaság statútuma alkotmányosságának és törvényességének kivizsgálását kezdeményező javaslatok nyomán. Az ülés során a kezdeményezők úgy értékelték, hogy ez a törvényen kívüli dokumentum megpróbál olyan kérdéseket is szabályozni, amelyek kizárólag az alkotmány és a törvények hatáskörébe tartoznak, ugyanakkor a tartományi hatalom szerint a statútum nem veszélyezteti Szerbia alkotmányos rendjét.

Az alkotmányosság kivizsgálását a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), az Új Szerbia (NS) párt és a szerb cirill írásmódot védő újvidéki Ćirilica egyesület kérelmezte, az ülés kezdetén pedig Dragiša Slijepčević, a Szerbiai Alkotmánybíróság (USS) elnöke elmondta, a vita tárgyát „alkotmányjogilag vitás kérdések képezik, amelyeket az Alkotmánybíróság ellenőriz”. (Tanjug)

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó