Vajdaság
Ballagás az Emmausz fiúkollégiumban
Betűméret:             

Három, illetve négy évet töltött a 14 ballagó a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban, s ma eljött az a pillanat, amikor elbúcsúztak a kollégium vezetőjétől, a nevelőktől, egymástól, a barátoktól. A ballagási ünnep A Mária neve templomban szentmisével kezdődött, amelyet Kalapis Sztoján atya, a kollégium igazgatója celebrált. A szentmise keretében Gyenge Károly torontálvásárhelyi református lelkész is szólt az egybegyűltekhez, különösképp a ballagókhoz.

A szentmise után a fiataloknak egy-egy tarisznyát ajándékoztak, Sztoján atya jelképesen mindegyik búcsúzónak egy kis zacskó földet adott útravalóul, Gyenge Károly lelkész egy-egy ceruzát nyújtott át a fiúknak, hogy tovább „írják” – néha, ha szükség van rá, Isten segítségével – az életüket. Gabona Ferenc nevelő elkészítette, összefoglalta azokat az egymásról írt gondolatokat, amelyek megfogalmazódtak a fiúkban. Gerdof Zsolti nevelő pedig egy-egy pogácsát adományozott, hogy azáltal is emlékezzenek az együtt eltöltött időszakra. A szentmisét követően Sztoján atya vezetésével a templomból kézen fogva átballagtak a kollégiumba, végigjárták még egyszer a tanulószobát, majd egy közös vacsorán vettek részt.

A fiatalok tudják, hogy ide, a kollégiumba mindig visszatérhetnek. Néhány éve már ősszel megszervezik a volt kollégisták találkozóját. A tapasztalatok szerint ezt az alkalmat aki csak teheti, kihasználja, és visszajön egy-két napra, amikor együtt lehetnek a kollégistaévek során szerzett régi barátok.

Kónya-Kovács Otília

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó