Vajdaság
Nagybecskerek városa továbbra is támogatja a Püspökségi Caritas munkáját
Betűméret:             

A nagybecskereki Püspökségi Caritas az egyedüli civil szervezet, amely immár 10 éve végzi hivatását, segít az idős, beteg, magatehetetlen polgártársainkon. Jelenleg 360-an igénylik a szolgáltatásaikat. 2008 óta a nagybecskereki városi hatalom is hozzájárul a munka folyamatosságához.

A város támogatásáról szóló, az idei évre vonatkozó szerződést ma írta alá mgr. Ivan Bošnjak polgármester és msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök.

Mgr. Ivan Bošnjak, Nagybecskerek polgármestere újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a városi kormány fontosnak tartja a Püspökségi Caritas által végzett házi gondozás szolgálatát, hisz az idős polgárok igénylik ezt a fajta segítséget. Éppen ezért eleve betervezték a város költségvetésébe ennek a projektumnak a részbeni támogatását. Véleménye szerint ez egy jó példa arra, hogy a 65 évnél idősebb és rászoruló beteg emberek, eltekintve vallási és nemzeti hovatartozásuktól, megkapják a megfelelő ellátást a Caritas aktivistái által.

Msgr. Német László nagybecskereki megyés püspök elmondta, hogy 10 éve a németországi kormány támogatásával kezdte meg a Püspökségi Caritas szeretetszolgálat a házi ápolási tevékenységet, majd 2007-ben kezdték meg a tárgyalásokat a város illetékeseivel, hogy a szolgáltatásaikat igénylő nagybecskereki polgárok érdekében járuljon hozzá a város is a program pénzellátásához.

– 2008 óta folyamatos a részleges támogatás. Ez a mostani, ünnepélyes szerződés-aláírás fontos mozzanat, hisz szélesebb körben is értesülhetnek a polgárok erről. Egyrészt fontos, hogy tudjon mindenki a katolikus egyház együttműködéséről a város vezetőségével, másrészt pedig azért is fontos, mert ez az együttműködés szociális téren történik – mondta a püspök atya, majd úgy fogalmazott, hogy a szeretetről beszélni szépen lehet, de az igazi szeretetszolgálat a tettekben válik valóra.

A jelenlegi helyzetről Halmai Tibor, a Püspökségi Caritas koordinátora elmondta, hogy a 360 idős, beteg személy ellátásáról 12 fős, munkaviszonyban levő személyzet gondoskodik, ebből 4 szakképzett ápolónő, 6 segédápoló, továbbá egy alkalmazott a koordinátori teendőket látja el, egy másik pedig a pénzügyekkel foglalkozik. Ennyi terepen dolgozó egyén nem tudná ellátni a beteg, idős személyeket, de szerencsére van 16 önkéntes is, akik nagy segítséget jelentenek ebben a munkában.

– A program pénzellátása is állandóan, hónapról hónapra változik. A város támogatásáról szóló szerződés aláírásával most úgy alakul a helyzet, hogy erre az évre a kiadások 37 százalékát vállalta fel Nagybecskerek, további 35 százalékot ad a német kormány az ottani Caritason keresztül, a Püspökségi Caritas önerőből 12 százalékot tud előteremteni, és még 16 százaléknyi kiadásra keressük a megoldást. Biztos vagyok abban, hogy találunk is megoldást. Így a gondozottaink száma nem fog az idén csökkenni, ugyanúgy az alkalmazottaink számát sem kényszerülünk csökkenteni. Persze el kell mondanom azt is, hogy az idén januártól csökkentettük a fizetéseket, és minden alkalmazottunk minimálbért kap ebben az évben. Ilyen módon állt össze a költségvetésünk, és mindenki vállalta – mondta Halmai Tibor, hozzáfűzve, a szolgáltatásaikat igénylő újabb polgárokat sem utasítják vissza, tőlük telhetően minden rászoruló megkapja a megfelelő ellátást.

Kónya-Kovács Otília

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó