Vajdaság
Falunapot ünnepelnek Bácskossuthfalván
Számos rendezvény várja a faluba látogatókat
Betűméret:             

A vendégház átadásával falunapi ünnepségsorozat kezdődött Bácskossuthfalván. Ebben a helyi közösségben minden évben május utolsó hétvégéjén tartják a település ünnepét, ekkor emlékeznek arra a 334, Karcagról, Jászkisérről és Kunmadarasról érkezett családra, akik 1786-ban Ómoravica pusztát betelepítették. A vendégházat, amely a valamikori jegyzőházban, jelenleg pedig az Értelmiségi Fórumnak és a Teleháznak is otthont adó épületben kapott helyet az egykori Népegyetem helyén, Fazekas Róbert, a helyi közösség tanácsának elnöke adta át. A létesítmény úgynevezett kulcsos házként fog üzemelni, konyharész, társalgó, 8 személy elhelyezésére alkalmas két szoba és fürdőszoba található benne. Főleg a helyi közösség, civil szervezetek, intézmények, egyházak vendégei elszállásolására szolgál majd, de ki is bérelhető. A szanálásra, épületfelújításra és berendezésre 1,2 millió dinárt fordítottak saját eszközökből, helyi járulékból és községi fejlesztési pénzekből. Az udvar belsejét is rendezték, és hamarosan elkészül a pincerész is, valamint egy pergolát is ki szeretnének még építeni. A vendégház átadása után a helybeli Id. Kovács Gyula Általános Iskolában tartották meg a már hagyományossá vált Májusi koncertet, melyen elbúcsúztatták a nyolcadikos énekkarosokat. Az érdeklődők megtekinthették a Leg-leg kiállítást, a színház emeleti termében a kézimunka-kiállítást, 22 órától pedig a The Anabolics együttes koncertezik a Club Caféban. A gazdag rendezvénysorozat holnap 10 órától folytatódik, amikor elismeréseket adnak át az önkéntes véradóknak, 11 órakor pedig a Művelődési Házban megnyílik a 9+1 Nemzetközi Művésztelep jubileumi kiállítása. A délután folyamán a civil szervezetek bemutatkozására nyílik lehetőség a Rekreációs Központban. Délután 4 órakor tartják a helyi közösség díszülését, 17 órától pedig ünnepi folklórműsorra kerül sor, amelyben a helybeli fellépők mellett mélykúti és karcagi, temesvári táncosok, valamint a topolyai Kodály Zoltán MMK néptáncosai is bemutatkoznak. 21 órától a Csík zenekar, 23 órától pedig a karcagi RetRock együttes koncertezik, ugyancsak a Rekreációs Központban. Vasárnap délelőtt koronglővő versenyt, kispályás labdarúgótornát tartanak, majd ünnepi istentiszteletet, 19 órától pedig Hajmeresztő címmel a színházteremben interaktív krimi vígjátékot mutat be a nyíregyházi Mandala Dalszínház.

-kg-

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó