Vajdaság
A H&M jövő tavasszal Újvidéken
Betűméret:             

A H&M ismert világmárka első üzletét Újvidéken jövő tavasszal nyitja meg.

A cég a BIG CEE bevásárlóközpontban nyitja meg kiskerekedelmi üzletét. A BIG CEE Szerbia igazgatója, Robert Yahav elmondta, ez az üzlet az újvidékieknek és a vajdaságiaknak megfizehető áron kínálja a legújabb divatot kiváló minőségben.

A BIG bevásárlóközpont területe 42 ezer négyzetméter, melynek jelenleg csak egyik része működik. Május 30-án, csütörtökön nyitják meg a bevásárlóközpont másik részét, melybe ismert márkák képviselői költöznek majd. A tájékoztatás szerint a bevásárlóközpont teljes kapacitását ez év októberéig betöltik, akkorra fejeződik be ugyanis a végső munkálatok utolsó fázisa.

Az újvidékiek számára cipők, ruhák, kiegészítők, kozmetikumok, bútorok és egyéb lakásokhoz és házakhoz szükséges berendezések lesznek elérhetőek, sőt még könyvesbolt is nyílik.

A BIG 2012 októberében nyílt meg Újvidéken. (021)

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó