Vajdaság
Gyanú szerint kenőpénzt fogadott el a zentai kórház orvosa
Betűméret:             

Sajtóértesülések szerint kenőpénz elfogadásának alapos gyanújával őrizetbe vették a Zentai Közkórház egyik szakorvosát. Az erre vonatkozó információkat a Zentai Közkórház részéről senki nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. A Vajdaság Ma megpróbálta elérni az intézmény vezetőjét, de többszöri próbálkozás után sem sikerült. Miután az igazgatót nem tudta elérni, a kórház igazgatóságánál is próbálkozott, ott azonban zárt ajtók fogadták. A sebészeti osztályon hasonlóképpen.

Az egészségügyi intézmény más osztályainak dolgozói szintén nem kívántak névvel nyilatkozni, ugyanakkor többen is elmondták, hallottak az esetről, de mivel információik csupán a médiából vagy szóbeszédből származnak, az ügy részleteiről hivatalosan egyelőre senki sem volt hajlandó további információkat közölni.

A rendőrség közleményében megerősítette, hogy a Zentai Közkórház dolgozóját, az 1952-es születésű R. M.-et 48 órás őrizet alá helyezték, alapos ugyanis a gyanú, hogy egyik páciense fiától 920 eurónyi összeget kért, illetve fogadott el. Az egyik belgrádi újság azonban meg is nevezi a meggyanúsított orvost, Ribár Miklósnak hívják.

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó