Vajdaság
Dekoratív munkavédelmi palánksor Szabadkán
Képzőművészeti alkotásokkal depolitizálnák a Népszínház építését
Betűméret:             

Kétnapos művészeti akciót hirdetett Szabadka város önkormányzata amatőr és hivatásos képzőművészek számára a Népszínház körüli munkavédelmi palánk dekorálására. A PAINtKILLER elnevezésű megmozdulásban számos ismert szabadkai alkotó, művészeti csoport és civil szervezet vesz részt június 15-én és 16-án. A kampány célja megszépíteni a belvárost, valamint felhívni a figyelmet a színházépítés problémájára. Modest Dulić polgármester a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy az évekig politikai célokra használt palánksort és beruházást a Népszínház építése körüli hatalmi harcok és csatározások alól kívánják kivonni, most, amikor a politika láthatóan megtett mindent ezen a területen, a kijelölt szakemberek feladata az épülettel kapcsolatos kérdések megoldása a továbbiakban. A városi képviselő-testület 2007-ben szavazta meg a szabadkai Népszínház újjáépítésének tervét, pénzhiány miatt azonban évekkel elhúzódott a beruházás, így az eddig felépült betonrengeteg és az újabbnál újabb határidők témája folyamatosan a közéleti viták kereszttüzében áll. A remények szerint ezeket a köztéri képzőművészeti alkotásokat nem sokáig láthatják a szabadkaiak eredeti helyükön, mert hamarosan felépül a színház.

Basity Gréta

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó