Vajdaság
Hogyan kapott a tartományi kormány depilációs termékeket?
Betűméret:             

Az ópázovai ATG vállalat, amely a tartományi kormánytól a termelés elindítására kapott támogatást, törlesztésekor pénz helyett depilációs termékeket, a szőrtelenítéshez használt viasz olvasztására használatos készülékeket adott.

A vállalat legkevesebb 189 ezer eurót kapott azzal, hogy legalább 20 dolgozót fog alkalmazni, ami nem történt meg, mert a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR) adatai szerint a cég tíz embernél többet nem foglalkoztatott.

A Szerb Haladó Párt közleménye szerint a tartományi kormány ezt a meglehetősen bizarr „ajándékot” később szétosztotta az egyetemisták és hét vajdasági középiskola diákjai között.

A haladók által vizsgált és gyanúsnak talált tartományi támogatások megítélésük szerint a nem rendeltetésszerűen elköltött pénzek igazolására szolgáltak. Emlékeztetnek, a magánvállaltoknak nyújtott támogatások keretében 35 millió eurót költöttek el, s a szubencionált 108 üzem közül nagyon sok bezárt, vagy csődeljárás alatt áll.

A Szerb Haladó Párt által végzett vizsgálat nemrég kiderítette, nem csak a fent említett ópázovai vállalat adta vissza adósságát természetben, voltak mások is, akik zöldségéfélékben, káposztában, salátában, virágban (árvácskában), szőlőtőkében, szifonokban, csövekben, fogkefékben, kézkrémben stb. törlesztettek. (021)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban