Vajdaság
Kenyérszentelő ünnepséget tartottak Törökfalun
Betűméret:             

Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok is együtt ünnepeltek a Törökfalun vasárnap megtartott kenyérszentelő ünnepségen, ami évek óta a falu egyik legnagyobb rendezvénye, éppen ezért óriási népszerűségnek örvend nemcsak a helybeliek, hanem a környező településekről érkező vendégek körében is.

Nagy Rózsa, a Százszorszép Művelődési Egyesület elnöke elmondta, a rendezvény elsődleges jelentősége abban áll, hogy a falu apraját-nagyját összehozza, ugyanis mivel a rendezvény a falu legnagyobb rendezvénye, annak megszervezésében és lebonyolításában korosztálytól függetlenül mindenki szívesen vesz részt. Kifejtette, nagy örömükre szolgál, hogy évről évre mind többen és többen kapcsolódnak be a rendezvénybe, amelyre a legnagyobb izgalommal mindig a falubeli gyermekek készülnek, ami azért különösen örömteli számukra, mert nagyon kiemelt célkitűzésük a fiatalok bevonása a különféle hagyományápoló rendezvényekbe annak érdekében, hogy maguk is felismerjék hagyományaink ápolásának és továbbéltetésének fontosságát. Hozzátette, a kenyérszentelő ünnepség éppen ezért igen jelentős közösségépítő szereppel bír a falu életében, hiszen azáltal, hogy mindenki együtt van és együtt ünnepel, a rendezvény összekovácsolja az embereket.

Ezt a célt szolgálta a rendezvény keretében megtartott kakaspörköltfőző verseny is, amelynek esetében – ahogyan Nagy Rózsa fogalmazott – korántsem a díjakon és az elért eredményeken volt a fő hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy az emberek együtt főzzenek, együtt egyenek-igyanak, és mindeközben felhőtlenül jól érezzék magukat együtt, megfeledkezve a mindennapok ügyes-bajos dolgairól. A pörköltfőző versenyt követően játékos vetélkedő és lovaskocsis felvonulás is várta az érdeklődőket, akik saját bevallásuk szerint mindvégig kiválóan érezték magukat a programokon.

Az esti órákban a helyi Szent Gellért katolikus templomban megtartott szentmisén ft. Kormányos Zoltán törökfalusi plébános megáldotta az új kenyeret, majd a rendezvény hangulatos kulturális műsorral zárult, amelynek keretében felléptek a helybeli fiatalok és hagyományápolók, valamint a környező településekről érkezett vendégek is.

A kenyérszentelő ünnepséget a Százszorszép Művelődési Egyesület, a Junitisz Ifjúsági Szervezet, valamint Törökfalu Helyi Közössége közös erővel szervezték meg, a rendezvény fő támogatói pedig a Magyar Nemzeti Tanács és Ada község önkormányzata voltak.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban