Vajdaság
Orvvadászok garázdálkodnak Vajdaság erdeiben
Betűméret:             

Az erdészeti szolgálat elfogott hat orvvadászt a Tarcal (Fruška gora) erdeiben közvetlenül azután, hogy megöltek egy vaddisznót. A lelőtt koca mellett hat kismalacot is találtak, nem tudni, hogy a malacok a koca nélkül megmaradnak-e.

„Ürögi (Irig) orvvadászok egy csoportja a tettes, azok, akiket már ötödik alkalommal kaptunk orrvadászaton. Korábban már elkobozták tőlük a fegyvereiket, ezért most mások puskáival jöttek, s ezeket megpróbálták elrejteni az autójuk alá” – mondta el az egyik erdész.

Ezúttal elvették az orvvadászok gépkocsiját, a kölcsönkért fegyvereket és az illegálisan levadászott állatokat. Mint kiderült, a vaddisznó lelövése csak a kezdet volt, mert az orvvadászok azokra a szarvasokra vadásztak, amelyeket a napokban engedtek a Tarcal-hegyen levő etetőhelyekhez. Csak egy állat meggyilkolása is 20 ezer eurós kárt jelent.

Milan Radojčić, a Fruška gora nemzeti park felügyeleti szolgálatának vezetője elmondta, az orvvadászok megölik a szarvasokat, az őzeket és a vaddisznókat, amikor azok kimerészkednek az erdőből kukorica után kutatva.

„Az orvvadászattal visszafordíthatatlan károkat okoznak. Ez ellen harcolunk minden rendelkezésre álló eszközzel. A vadőrök folyamatosan terepen vannak, és segítenek nekünk önkéntesek és a hegymászók is, akik bejelentik, ha orvvadászokat látnak” – magyarázta Milan Radojčić.

Az orvvadászok egyébként azokon az utakon, amelyeken a vadak az éjszaka folyamán haladnak, több mint 100 hurokcsapdát helyeztek el. Ezekkel őzeket és dámszarvasokat fogtak el, a húsukat pedig a feketepiacon értékesítették. A hurokcsapdákkal való orvvadászat különösen kegyetlen, mert így hosszú szenvedéssel pusztul el a vad.

Az orvvadászokkal küzd egyébként a Šume Vojvodine is. A vajdasági erdészeti vállalathoz tartozó területeken az utóbbi időszakban két őzet és három szarvast öltek meg. Az erdészeti szolgálat több mint 100 csapdát, és ezekben három elpusztult állatot talált. Az orvvadászok ezzel 800 ezer dináros kárt okoztak. (Blic)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerdától Szabadkán egy hétre lezárják a forgalom elől a Rudics utca egy részét. A Matko Vuković utcai körforgalomtól a gimnázium előtti körforgalomig lesz az utca lezárva az ivóvízhálózaton folyó javítási munkálatok miatt. A közelmúltban csőtörés volt az utcában, az egyik fővezeték sérült meg. A kiömlő víz...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 13:53 ]
Ma reggel találták meg Mijodrag Tošković zászlós holttestét, aki tegnap tűnt el, amikor azt gyakorolták, hogyan kell leszállni helikopterből vízfelületre a Duna-Tisza-Duna csatornán. A holttestet a 72. különleges műveleti dandár búvárai találták meg a csendőrség búváregységének és a belügyminisztérium rendkívüli...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 13:51 ]
A Polgári Fordulat nevű civil szervezet ma közölte, hogy panaszt nyújtott be a tartományi várostervezési és környezetvédelmi titkárságnál Nagybecskerek város azon döntése miatt, amely lehetővé tette a Linglong kínai cégnek, hogy egy nem veszélyes hulladék tárolására szánt raktárat építsen anélkül, hogy...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 12:35 ]
Beolvasás folyamatban