Vajdaság
Dr. Kövér László nyitotta meg a XXI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat
Megkezdődött a vajdasági magyarság egyik legnagyobb kulturális seregszemléje
Betűméret:             

A XXI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok ökomenikus istentisztelettel vette kezdetét vasárnap a szabadkai Szent György-templomban. A résztvevők a nap folyamán megtekintették a Vajdasági Magyar Képtárat, a szabadkai Zsinagógát és a Kosztolányi Emlékparkot, majd részt vettek az Ács József képzőművész születésének 100. évfordulója alkalmából megrendezett kiállításon a palicsi Vigadó konferenciatermében.

Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) igazgatója a kiállítás megnyitóján Ács munkásságáról szólva a színek és hangulatok fontosságát hangsúlyozta, amelyek által kötődünk a tájhoz, a történelmünkhöz és a szülőföldhöz. A megnyitón közreműködött a palicsi Szederinda népdalkör.

A XXI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóján tartott beszédében Pásztor István a „nemcsak a közjogi státusunkat, hanem a mozgásterünket, a perspektívánkat megváltoztató törvényekért” mondott köszöntet dr. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az idei magyarországi parlamenti választások után felálló hatalom ezt a nemzetépítő munkát fogja folytatni, majd leszögezte, ehhez a munkához a vajdasági magyarság is tevékenyen hozzá kíván járulni. Az idei a választások éve, hangsúlyozta Pásztor István, majd a jelenlegi egzisztenciális problémákról szólva leszögezte, a mögöttünk álló évtizedekben sem volt olyan probléma, kihívás, amely elől meghátrált volna a vajdasági magyar közösség. „Akkor van holnapunk, ha hiszünk benne, akkor van kibontakozási lehetőségünk, ha mi ennek az útját járva megteremtjük. A Magyar Összefogás számomra egy ilyen kibontakozási lehetőség, hiszek ennek a sikerében” – fogalmazott Pásztor.

„Olyan magyar nemzetet akarunk erősíteni, amelyben nincs többé határon túli és határon inneni magyar, csak egyetlen szerves magyar ügy van, amelynek szolgálata nem sérti senki érekét, nem veszélyezteti, hanem erősíti a Kárpát-medence politikai stabilitását” – szögezte le ünnepi beszédében dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. „Egy olyan korszakban, mikor politikai rendszerek és országok omlottak össze és közösségeket vérrel és vassal ziláltak szét, akkor a vajdasági magyar ünnepi játékok hagyományának felélesztésével és ápolásával a magyarok megerősítették és gyarapították saját közösségüket.”

Kövér László rámutatott arra, hogy csak annak van igazán erkölcsi joga számon kérni a politikusok, a közösségi képviselők munkáját, akik élnek szavazati jogukkal, és ezzel hozzájárulnak a közösség erejéhez. „Az idei nemzeti tanácsai választásokon minden magyar maradéktalanul élhet a választás szabadságával, választhat az általa támogatható magyar szervezetek: a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége jelöltjei között” – jegyezte meg.

Az ünnepi műsoron fellépett a topolyai Cirkalom néptáncegyüttes, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny kategória-győztese, Raffai Ágnes szabadkai színművésznő, a Versünnep Fesztivál díjnyertese, Csíkos Dániel tordai versmondó, Németh Antal zentai néptáncos szólista, Rácz Robertó leaureátus ranggal kitüntetett muzslai hegedűművész, valamint a Bodor Anikó-díjas muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület citerazenekara és vegyes kórusa.

A XXI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok főszervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, fővédnöke a Magyar Nemzeti Tanács.

Basity Gréta, Rizsányi Attila

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban