Vajdaság
Pásztor István: Csütörtökön tárgyalok Pajtićtyal
Betűméret:             

Csütörtökön tárgyal egymással Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, tartományi házelnök és Bojan Pajtić, a Demokrata Párt (DS) elnöke, tartományi kormányfő.

Pásztor a Tanjugnak nyilatkozva azt mondta, a Vajdaságot érintő „minden aktuális témáról“ tárgyalni fognak. Hozzátette, azóta a tartományi parlamenti ülés óta nem látta Pajtićot, amelyen megszavazták a vajdasági kormány átalakítását.

A tartományi hatalmi koalíció vezetőinek tanácskozását már azt követően bejelentették, hogy a tartományi parlament legutóbbi ülésén a Vajdasági Magyar Szövetség nem szavazta meg a tartományi kormány átalakítását, a Demokrata Párt (DS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) viszont elfogadta a javaslatot.

Azon a parlamenti ülésen éles vita alakult ki Pásztor és Pajtić között, a kölcsönös vádaskodás miatt pedig felmerült annak a lehetősége is, hogy kizárják a VMSZ-t a tartományi hatalmi koalícióból, Pásztort pedig leváltják a tartományi házelnöki posztról.

Ahogy telt az idő, egyre többször tettek olyan kijelentéseket a DS és a VMSZ vezetői, hogy tárgyalóasztalhoz kellene ülni, és „hideg fejjel” megbeszélni a jelenlegi helyzetet.

A múlt hét végén azonban az LSV felkavarta a politikai szenvedélyeket azzal, hogy a VMSZ-től három kérdés megválaszolását követelte: elsőként, hogy amennyiben összeférhetetlenség jelentkezik Magyarország és Szerbia között, akkor a párt képviselője az Európai Parlamentben Szerbia vagy Magyarország mellett szavaz-e; másodszor, hogy a VMSZ támogatja-e Vajdaság alkotmányos-jogi helyzetének módosítását; illetve harmadikként, hogy a VMSZ szerint megkárosították-e a Vajdaságot a NIS olajipari társaság eladásával vagy sem.

Az LSV arra „figyelmeztette” Pásztort, hogy amennyiben a válaszok és garanciák elmaradnak, akkor „a tartományi hatalom 63 képviselő támogatásával is funkcionálni tud”.

Az LSV közleményére reagálva Pásztor István azt mondta, pártja nem kívánja destabilizálni a vajdasági politikát, de nem hajlandó eltűrni a zsarolást.

A Demokrata Párt ugyanakkor közölte, minden fennálló problémát közvetlen tárgyalásokon vitatnak majd meg a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Ezzel reagáltak arra is, hogy ők is választ követelnek-e az LSV által feltett kérdésekre. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nagybecskereken a városháza előtti Szabadság téren gyűltek össze a környék motorosai, hogy hivatalosan is megnyissák számukra az idényt. A cél az, hogy felhívják magukra a közlekedésben szereplő autósok figyelmét, hogy a szép időnek köszönhetően megnő a motorosok száma az utakon, és a közlekedés résztvevői legyenek...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:13 ]
A közlekedési rendőrök szombaton este Bácskossuthfalván, a szokásos közlekedési ellenőrzés keretében megállítottak egy tehergépjárművet. A sofőrről hamarosan kiderült, hogy erősen ittas állapotban van. Ezt erősítette meg az alkoholszonda is, ami 2,18 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki. A teherautót azonnal...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 11:33 ]
A szabadkai rendőrség egy 17 éves fiút vett őrizetbe, miután marihuánát és amfetamint talált nála, de a házkutatás során egy hangtompítóval ellátott maroklőfegyver is előkerült. A rendőrök a fiú lakásának átkutatása során kb. 1 kilogram marihuánát, kisebb mennyiségű amfetamint és négy digitális, a...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 10:46 ]
Beolvasás folyamatban