Vajdaság
Topolyára látogatott az MNT küldöttsége
Építő jellegű együttműködés
Betűméret:             

- Minden önkormányzattal úgy szeretne a Magyar Nemzeti Tanács együttműködni, hogy ez a kapcsolat építő jellegű legyen, a fejlesztéseket és az itt élő magyarságot szolgálja. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy egy munkamegosztást is ki tudjunk alakítani – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a topolyai önkormányzat vezetői és az új összetételű MNT képviselői első hivatalos tanácskozását követően.

A házigazda Kislinder Gábor topolyai községi elnök volt, aki kiemelte, hogy a fejlesztéseket tartja legfontosabbnak. Össze kell állítani a pénzügyi terveket, hogy megnézzék, melyek azok a folyamatok, amelyek az intézmények számára a legfontosabbak.

A tanácskozáson jelen volt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Lovas Ildikó, a Végrehajtó Bizottság tagja, Náray Éva, a Kulturális Bizottság elnöke, Fremond Árpád. a VMSZ Topolya községi szervezetének elnöke, köztársasági parlamenti képviselő, valamint Bábi Attila, Plohl Edvin, a községi képviselő-testület elnöke, Kisimre Szerda Anna és Domány Dudás Diana.

A megbeszélésen egyebek között az iskolabusz programról is szó esett, hisz mint elhangzott, hamarosan aktuálissá válnak az iskolahálózat kérdései, és Topolya, mint középiskolai központ igen fontos helyet foglal el. A megbeszélésen elsősorban a kultúra került előtérbe. A Juhász Erzsébet Könyvtárban a nemzeti tanács és az önkormányzat közös beruházásaként került sor a nyílászárók cseréjére. A céljuk, hogy minél vonzóbb legyen a könyvtár.

– Az év végén igen komoly támogatást kapott a nemzeti tanácstól minden fontos, kiemelt jelentőségű magyar könyvtár, könyvek vásárlását tudták ebből megoldani – emelte ki az MNT elnöke, aki azt is elmondta, hogy a topolyai könyvtár fiókkönyvtáraiba is tudtak könyveket vásárolni. Egyetértettek abban, hogy a könyvtárak alapintézményei a kultúrának és nagyon fontos, hogy a településeken is minél olvasóbarátabb környezetet alakítsanak ki.

Szó esett a topolyai Városi Múzeumról is, amely egyre jelentősebb szerepet tölt be „olyan szakemberekkel és olyan építő jellegű munkával, amely az itteni örökséget úgy tudja megőrizni a jövő századok számára is, hogy abban ennek a tájnak, az embernek a keze nyoma őrződik, és annak a magyar múltnak a szellemi, épített és tárgyi öröksége, amely fontos és jelentős az MNT, az itt élő magyar közösség és az egyetemes magyarság számára is.

Tárgyaltak a tájékoztatás fontosságáról és jelentőségéről is. Kiemelt feladatuknak tartják az elvándorlás megfékezését. Az MNT képviselői hamarosan a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központba látogatnak el, és ígéretükhöz híven szeretnének eljutni többek között azokra a helyekre is, ahol kampánykörútjuk során megfordultak.

Komáromi Gizella

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban