Vajdaság
A DS húszezer, az SNS ötvenezer résztvevőre számít a nagygyűlésén
Betűméret:             

Több mint ötvenezer résztvevőre számítok az újvidéki nagygyűlésen – jelentette ki Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője az Aleksandar Vučić szerbiai kormányfőt támogató míting kapcsán. Ugyanakkor a Demokrata Párt (DS) arra számít, hogy az április 25-ére bejelentett belgrádi „polgári felkelésén” mintegy húszezer személy vesz majd részt, írja a Politika belgrádi napilap.

Elmúlt azoknak a szerbiai nagygyűléseknek az ideje, amelyek több százezer embert tudtak mozgósítani, mondta ennek kapcsán Borislav Stefanović, a Demokrata Párt alelnöke, aki szerint a legfontosabb az, hogy szombaton olyan bátor emberek töltsék meg a főváros utcáit, akik hajlandóak kifejezni elégedetlenségüket.

„Akkor tartom majd sikeresnek a nagygyűlést, ha a változásokat célzó felhalmozott erők növekedni kezdenek” – fogalmazott Stefanović, aki nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy tízezer vagy húszezer ember lesz-e a mítingen.

Ugyanakkor Aleksandar Janković, a DS jagodinai városi bizottságának elnöke szerint a nagyfokú apátia és letargia a legnagyobb probléma, amivel a DS-nek szembesülnie kell, mert a nagygyűlésen való részvétel már nem olyan kifejezése a felháborodásnak, mint régen. „Számunka siker lenne, ha húszezer ember összegyűlne Belgrádban” – fogalmazott Janković.

Igor Mirović, az SNS alelnöke ugyanakkor azt mondta, akkor lesz sikeres pártjának újvidéki nagygyűlése, ha minden vajdasági pártbizottságuk megfelelő számú embert küldene. „Számomra fontosak a míting üzenetei, amelyeknek pozitívnak kell lenniük, és nem a politikai ellenfelek ellen irányulnak majd. Több mint ötvenezer emberre számítok az újvidéki nagygyűlésen, ezzel a számmal elégedett lennék” – mondta Mirović.

Az SNS újvidéki nagygyűlésének időpontja még nem ismeretes. Emlékeztetőül: előbb április 25-ére jelentették be a mítinget, de miután a DS ugyanarra a napra szervezte meg belgrádi ellentüntetését, az SNS halasztott.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban