Vajdaság
Lemondhatnak az SNS újvidéki nagygyűlésének megtartásáról
Betűméret:             

Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt (SNS) alelnöke mai bejelentése szerint még nem született döntés a pártnak a szerbiai kormány megalakulásának egyéves évfordulója kapcsán szervezendő újvidéki nagygyűléséről, de a főbizottság tagjainak hangulata alapján megtörténhet az is, hogy egyáltalán nem tartják meg a mítinget.

Mirović az SNS főbizottságának Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) megtartott ülését követően azt mondta, tárgyaltak a nagygyűlésről is.

„Valójában a politikai ellenfelünk tegnapi mítingje elkezdett eltántorítani bennünket attól az ötlettől, hogy nagygyűlést tartsunk, mert értékelésünk szerint az általunk épített kép Szerbiának egy jóval fényesebb és valóságosabb képe, konkrét és új munkahelyekről tanúskodik, meg projektumokról, egy új és sikeres Szerbiából, különösen nemzetközi viszonylatokban” – mondta Mirović.

Szavai szerint Szerbiának ez a képe tisztább annál az üledéknél, amely az elmúlt tíz évben keletkezett az élet minden területén, különösen a korrupció és a bűnözés tekintetében

„Ez a kép, miközben egy új és modern Szerbiát épít, a mozaik kis kockái révén az SNS-t is építi” – hangoztatta Mirović.

Elmondta ugyanakkor, hogy még nem született döntés pártjának újvidéki nagygyűléséről, viszont egyre több ember beszél arról, hogy elsősorban konkrét munkával, elkötelezettséggel és látható eredményekkel a párt politikája „menjen szembe a mítingek, a rendetlenség és a káosz politikájával”.

Hozzátette: erről a párt elnöksége hozhatja majd meg a végső döntést, de a főbizottsági tagok többségének hangulatát tekintve megtörténhet, hogy teljes mértékben elállnak az újvidéki nagygyűlés megtartásától.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban