Vajdaság
Ötödször szerveztek német nyelvi tábort Muzslyán
Betűméret:             

A Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében hétfőn kezdődött és tegnap zárult az ötödik német nyelvi tábor, amelyhez partnerként hozzájárult a Dunamenti Svábok Központi Múzeuma Alapítvány. Koppi Juhász Gabriella és Lóczi Valéria, a tábornak helyet adó, Szervó Mihály Általános Iskola két német szakos tanára összesen 30 diákkal foglalkozott öt napon keresztül. A céljuk, hogy a gyerekek a nyári szünidőben is aktívan használják a német nyelvet, és merjenek ezen az idegen nyelven kommunikálni. A táborban felsős diákok vettek részt, és volt néhány visszatérő, középiskolás, akik igencsak hasznosnak tartják a táborban történő műhelymunkákat. A táborozók Erzsébetlakról, Nagybecskerekről, Tamásfalváról és Tordáról érkeztek, akikhez csatlakoztak a helybeli tanulók.

A foglalkozások alkalmával a Hófehérke című mesejátékot is begyakorolták - természetesen német nyelven -, és a nagybecskereki németek egyesületében elő is adták a kis produkciójukat. A műhelymunkák, az ismeretek bővítése mellett kirándulásokat is szerveztek a táborlakók részére, közösen ellátogattak Nagybecskerekre, illetve Újvidékre, ahol ismerkedtek a várossal, azok nevezetességeivel.

A diákok szinte mindannyian a nyelv iránti szeretet miatt jelentkeztek a német nyelvi táborba, voltak közöttük, akik a jövőjüket külföldön látják, így a nyelvek ismeretére igen nagy hangsúlyt szeretnének fektetni, a jelenlevők közül volt olyan is, aki családjával ősszel költözik ki Németországba.

A tábor munkájának sikerességéhez hozzájárul a helyi Road Flyers Motoros Klub, illetve a Császárkert Kft.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban