Vajdaság
Múltidézés és kegyeletadás Zomborban
Betűméret:             

Október 5-én, az aradi emléknap elődélutánján a mindenkori hősökre, forradalmárokra, áldozatokra és mártírokra emlékeztek a hagyományos Kegyeleti nap keretében a zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében.

A kegyeletadás hagyományosan a Szent Rókus temetőben, az 1848/49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, ahol F. Cirkl Zsuzsa, a Szent György Lovagrend délvidéki nagypriorja mondott alkalmi beszédet, majd nt. Orosz Attila bácskai református esperes hirdetett igét.

Az emlékműnél a Kaszinó Povázsán László karnagy vezette énekkarának éneke mellett helyzeték el az emlékezés koszorúit, mégpedig: dr. Karcher Erzsébet és Rezicska Károly a Kaszinó, mr. Hajnal Jenő és Szlákó József a Magyar Nemzeti Tanács, Gombár Szeréna konzul a Szabadkai Főkonzulátus, Cirkl Rudolf, dr. Bogner István és dr. Miklenovics Tibor a Szent György Lovagrend, Szakács Csaba Zombor Város helyi önkormányzata, Pribilla Attila és Radics Katalin a Vajdasági Magyar Szövetség, Mazalica Saureta és Sipőc Ilona a VMSZ Női Fórumának, Szladek László és Budai Itsván a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, valamint Arancsity Angéla a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség képviseletében.

Az emlékezők főt hajtottak az első világháborús honvédsíroknál, majd a Temetetlen halottak emlékfalánál. Ez utóbbi helyen a Magyar Polgári Kaszinó, Zombor Város önkormányzata és a VMDK képviselői koszorúztak.

A kegyelet virágainak elhelyezését követően a múltidézők a ft. Drobina Gábor bemutatta szentmisén vettek részt a Szent Kereszt templomban.

A szertartást követően a jelenlevők a Magyar Polgári Kaszinóba vonultak, ahol megkoszorúzták Schweidel József honvédtábornok, a zombori születésű aradi vértanú emléktábláját és tisztelegtek az ’56-osok emléktábláját. Itt dr. Karcher Erzsébet, a Kaszinó elnöke szólt az emlékezőkhöz. Alkalmi beszédét követően az egyesület fiatal műkedvelői dobogtatták meg színvonalas előadásukkal a hallgatóság szívét, őket Galac Zsófia gitáron és Juhász Raffael zongorán kísérte. Tompa Péter tárogatójátéka mellett koszorúzta meg a Schweidel-emléktáblát a Szabadkai Főkonzulátus, az MNT, Baja Város önkormányzatának, a Rákóczi Szövetségnek, a VMMSZ-nek, a Szent György Lovagrendnek, a Kaszinó műemlékvédő és hagyományápoló szakkörének, a VMSZ-nek, a VMSZ Női Fórumának és a VMDK-nak a képviselete.

A hagyományos keretek közt megejtett múltidézés a Kaszinó kézimunka szakkörének kiállításával zárult. Ezúttal teljesen új kiállítási anyaggal rukkolt ki a különféle versenyeken elmúlt évek során igen kimagasló eredményeket elért kézimunkázó hölgyek csoportja.

Az esemény szónokai, mind az emlékobeliszknél, mind a Kaszinóban, igyekeztek összefüggést keresni a múlt üzenete és a napjaink magyarságát nyomasztó helyzet között. Mindketten hangsúlyozták, akkor van értelme a múltidézésnek és a Kegyeleti napihoz hasonló megemlékezéseknek, ha a megidézett hősök emlékéből, példamutatásából képesek vagyunk erőt meríteni az aktuális nehézségek leküzdéséhez. Hogy erre meg van a lehetőség mi sem bizonyítja ékesebben, mint a Kaszinó épületének évek óta zajló, folyamatos felújítása, bővítése és korszerűsítése. Mint azt az intézmény vezetője elmondta, jövő ilyenkor már használatban is lesz a nemrég befejezett új épület, mégpedig a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Karának nővérképzésre iratkozó hallgatói népesítik majd be a most még üresen álló helyiségeket. A tervek szerint húszan magyarul és húszan angolul tanulnak majd tovább ebben az intézményben.

(-)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban