Az 1944. november 3-án Isterbácon halomra lőtt száznál több bezdánira és a temető végében elhantolt, 1944 őszén visszavonuló 37 ismeretlen honvédre emlékeztek Bezdánban.

A hagyományhoz híven kegyeleti szentmisével vette kezdetét a megemlékezés, amelynek idén is a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége volt a szervezője.

A megboldogultak mártíromságát, a fiaikat sirató anyák és a férjeik elvesztését fájlaló özvegyek fájdalmát, az egész falu hetvenegy évvel ezelőtti gyászát felidéző ft. Zélity Mihály plébános egyebek között emlékeztetett arra, hogy a megmagyarázhatatlan, érthetetlen történések mellett a fájdalmat növelte a tény, hogy még csak el sem mertek menni a családtagok szeretteik holttestéért, csak jóval később temethették el őket. Mint mondta, újfent fölvetődik a kérdés: miért kellett ennek történnie? Kinek ártottak a meggyilkoltak? Mi rosszat tehetett egy tizenéves, aki még el sem kezdett élni? Ésszerű választ nem lehet várni olyan helyzetre, amikor a gonosz eluralkodik és szabadon garázdálkodhat, tettei nyomán pedig sírás és jajgatás fakad. Jézus Krisztus megmutatta, milyen a gonosz hatalma, megengedte azt, hogy elfogják, kigúnyolják, a legszégyenletesebb halállal büntessék a semmiért. A gonoszságot elkövetők azt gondolták, hősök lesznek, de az utókor nem az ő nevüket emlegeti, nem rájuk néz fel, hanem az áldozatokra, akikre évről évre emlékezünk, akik hősökké nemesültek – hallottuk ft. Zélity Mihálytól.

A megemlékezés szervezői nevében Neveda Ferenc, a VMDP helyi szervezetének elnöke üdvözölte a jelenlevőket.

„A kegyeletadást a történelmi VMDK kezdte 1990-ben, majd folytatta a VMDP, és tíz éve a szervezéshez csatlakozott a VMDK. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a többiek nincsenek itt. Mindenki itt van" – hangzott az örvendetes megállapítás Neveda részéről, és valóban, a bezdáni emlékezés és főhajtás méltóságteljes volt, már csak amiatt is, mert a számos olyan politikai és civil szervezetek részt vett rajta, amely egyetért abban, hogy a múltat nem szabad feledni.

Az isterbáci áldozatok emlékkeresztjénél dr. Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese mondott alkalmi beszédet.

„Nagyon nehéz helyzetben van az, aki a magyar tragédia délvidéki fejezetével kapcsolatban bármit is kíván mondani. A második világháború utolsó másfél éve egyértelműen a magyar tragédia időszaka volt, persze hellyel-közzel tovább is tartott, de a fő vonalak ekkor rajzolódtak ki. Az egész nemzet számára tragikus eseménysorozat vette kezdetét a német megszállással, majd folytatódott a szovjet megszállással, illetve a trianoni országhatárokon túl az újra berendezkedő államok magyarellenes kampányaival. Ismerjük a huszadik század cinikus természetét leíró mondást: egy ember halála tragédia, százezreké statisztika. Nos, a mi számunkra minden magyar ember halála tragédia, illetve fordítva, senkié sem statisztika. Mivel mindent összeadva százezrekről van szó, ezért nehéz erről megindulás nélkül beszélni. Egyetlen halottunkat sem fogjuk elfeledni és azért küzdünk, hogy méltóképpen megsiratva, elgyászolva, a történelmi igazságot kimondva nyugodni tudjuk hagyni elődeinket" – mondta egyebek közt a történész.

Az 1944-ben a visszavonuló magyar hadsereg 37, Kiskőszeg felé tartó honvédje Bezdánban rekedt, s ott is lelte halálát. Még csak a hadifoglyokat megillető bánásmódban sem reménykedhettek, életüket, mint oly sokakét, brutális módon oltották ki. A temető végében hantolták el őket, s most, sok évi törekvés nyomán emlékmű került sírjuk fölé. A Zöldkerti Ottó, csonoplyai származású Magyarországon élő szobrászművész készítette emlékműnél Kún Szabó István vezérőrnagy, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott alkalmi beszédet.

„Ősszel az ember, akár a természet, befelé fordul, elmélyül és gyakorta hátra tekint. Van, hogy ezt egyedül teszi, van, hogy szűkebb körben, és van, hogy sokan közösen, együtt gondolkodva emlékeznek a régi időkre. Minden kimondott gondolatnak súlya van. Vannak olyan gondolatok, amelyeket hosszú időn keresztül magában tart az ember, de mégsem hirtelen törnek elő, mert létezésük eleven és folyamatosan jelen lévő, emiatt lassan emelkednek a felszínre, nemcsak a nehéz körülmények miatt. Az emlékek súlya lehet olyan dermesztő és olyan fájdalmas, hogy egy közösségnek meg kell érnie rá, hogy emelkedetten át tudja élni azokat, hogy az elviselhetetlent elfogadjuk és, sajnos, múltunk összetevőjeként gondoljunk rá. A jelenben választhatnánk a feledés útját, kényelmesebb és járhatóbb lenne, csak éppen becstelenebb és ami ugyanennyire fontos: sokkal károsabb magunkra nézve. A múlt megismerését és ezzel együtt a kegyelet idejét nem szabad elmulasztani" – mondta egyebek mellett a vezérőrnagy.

Az emlékmű létrejöttéhez hazai és anyaországi intézmények, egyesületek, vállalkozók és magánszemélyek egyaránt hozzájárultak.

Az isterbáciak emlékkeresztjénél és az ismeretlen honvédek emlékművénél számos koszorút helyeztek el. A kegyelet virágait a megemlékezést szervező VMDP és VMDK mellett a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Demokrata Párt bezdáni szervezetének, a bezdáni Helyi Közösség tanácsának, a budapesti Keskenyúton Alapítványnak, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának, Csátalja önkormányzatának, a Szent György Lovagrendnek a képviselői helyezték el.

A főhajtást a Szalay Károly vezette egyházi kórus, a Kapitány Mátájsz Sarolta és Kanizsai Ilona duó, valamint Neveda Orsolya és Máté Ilona szavalata tette emlékezetessé.

FCZS