Vajdaság
Fő célkitűzés az anyanyelvű oktatás folytonossága
Nyugat-bácskai körúton Nyilas Mihály tartományi titkár
Betűméret:             

Három nyugat-bácskai általános iskolába, a bezdániba, a nemesmiliticsibe és a zombori Testvériség-egység Általános Iskolába látogatott Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár. Jövetelének célja az volt, hogy betekintést nyerjen e tanintézmények tavalyi, tartományi pályázatokon támogatást nyert projektumainak megvalósításába, valamint a további tervekbe.

A tartományi titkár felhívta a figyelmet a március 31-ig nyitott pályázatokra, amelyek nemcsak eszközbeszerzéshez kínálnak támogatást, hanem az önkormányzatok számára a vidéki középiskolások utazási költségeinek részbeni finanszírozására is lehetőség nyílt. Ez utóbbinak az esélyegyenlőség szempontjából van kiemelt szerepe, hiszen fontos, hogy a falun élő fiatalok is eljussanak legalább az érettségiig.

Mint elhangzott, mindenütt szükség van valamire, van, ahol a biológiaoktatáshoz csontváz megvásárlására kértek tavaly támogatást, másutt az informatikai felszereltségen kellett javítani, de volt, ahol az elöregedett bútort vált kívánatossá lecserélni. Tavaly a Zomborhoz tartozó tizenhárom általános és nyolc középiskola, valamint a diákotthon összesen 18 millió dinár támogatásban részesült a titkárságtól.

Mint azt a tartományi titkár elmondta, rendkívül fontos az oktatás korszerűsítése, amihez informatikai felszerelésre, interaktív táblákra van szükség, de legalább ennyire fontos a diákok biztonsága, így támogatást remélhetnek a kamerarendszerek felszerelésére pályázók is.

Egyebek közt az is elhangzott, hogy mindennél fontosabb feladat a kis létszámok miatt megszűnéstől fenyegetett tagozatok fenntartása, illetve az anyanyelvű oktatás folytonosságának biztosítása, különösképp abban az esetben, ha olyan év után kell újra első osztályt indítani, amikor egyetlen tanuló sem kezdi meg magyar nyelven a tanulást.

Nyilas MIhályt körútján elkísérte Pelt Ilona tartományi képviselő és Pribilla Attila, Zombor Város polgármestersegédje.

F. Cirkl Zsuzsa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban