Vajdaság
Falunapok és búcsú Gomboson: Tiszta lélekkel, szeretettel
Betűméret:             

Elfogultság és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Vajdaságban Gombos volt egyike a legmagyarabb falvaknak, amelyik olyan féltő szeretettel ápolta hagyományait, látványos népviseletét, egyedülálló értékeit, ahogyan erre csak a szelíd, békés, dolgos alföldi emberek képesek. Az 1990-es évek történései különösen érzékenyen érintették e szépséges határ- és Duna menti települést, amely egyszeriben a „hadak útján” találta magát, s olyan fokú küzdelmet kellett vívnia önnön megmaradásáért, amilyenben másikak talán megsemmisültek volna. Nem múltak el nyomtalanul a háborús évek és a béke sem hozott sokkal szívderítőbb állapotokat, legalábbis a gazdaságnak a mai napig nem sikerült talpraállnia.

Az öt évvel ezelőtti népszámlálási adatokhoz képest ma mintegy félezerrel kevesebben lakják a falut. Semmilyen munkalehetőség sincs helyben, a múltban nemzedékek sokaságának megélhetést jelentő földműveléséből ma már szerényen sem lehet megélni, mert a kifizetődőség száz holdaknál kezdődik. Mint sok más település fiataljai, a gombosiak is szétszéledtek a világban, de van az évnek néhány olyan jeles ünnepe, amikor hazajönnek, mert nincs annál szívmelengetőbb érzés, mint amikor a család több nemzedéke egyszerre ül a fehér abroszos asztalhoz.

Tíz éves hagyomány, hogy a külföldön kenyerüket kereső gombosiakat hazahívó templomi harangszó búcsú közeledtével különösen csalogató, ugyanis Szent László ünnepét több napos rendezvény előzi meg, amit eddig Búcsúi Napoknak hívtak, ám az idéntől a Falunapok elnevezést viseli, s ha lehet, az eddigieknél is hosszabb ideig marasztalja itthon ennek a szívszorító elárvultságában is szép és gondozott falunak a távolba szakadt szülötteit.

Az idén különösen hosszúra sikeredett az ünnep. Pénteken este felavatták az Önkéntes Tüzoltók Otthonánál a helyi járulékból létesített új játszóteret. Szombaton a helyi tűzoltók találkoztak a környező településeken tevékenykedő bajtársaikkal, sőt, közös bemutatón prezentálták felkészültségüket. A méhészek találkozójára bajaiak is érkeztek. Amellett, hogy e gazdasági ágazat problémáiról, újdonságairól és lehetőségeiről tapasztalatot cseréltek, bemutatták méhészeti termékeiket és megkoszorúzták Tamaskó Józsefnek, a helyi méhészegyesület alapító-névadójának az emlékművét.

A délután folyamán igencsak látványos rendezvényre került sor. A magyarországi Ballószögről és a horvátországi Harasztiról, valamint az országhatáron belüli szomszédságból, Szentfülöpről (Bački Gračac) és Doroszlóról érkezett vendégek, továbbá házigazdáik, a gombosi néptáncosok népviseletet öltve vonultak a főutcán a Szent László-templomba, ahol ft. Verebélyi Árpád plébános megáldotta a Gombos most megrajzolt címerével ékesített lobogót. Az ünnepélyes szertartást követően a részvevők menettánccal vonultak át a Tűzoltóotthon előtti térre, ahol apraja-nagyja táncra perdült, s ugyan ebben a hangulatban folytatódott az új játszótér melletti rögtönzött színpadon előadott közös műsor.

- Minden nap kevesebben és kevesebben vagyunk, rengeteg az üres ház, elöregedtek a háztartások, és nem tudnánk másképpen az életbenmaradásért küzdeni, csakis összefogással, ami alatt azt értem, hogy a civil szervezetekre és minden falunk belire támaszkodtunk. Nem elég csak politizálni, nem elég a politikai pártok létezése, hiszen abból már mindenkinek teljesen elege van! Az embereknek az őszinteségére, nyitottságára, tisztalelkűségére, egymás iránti megbecsülésére és szeretetére van szükség. Amíg ez megvan, addig folytatni tudjuk a küzdelmet. Nagyon nehéz, minden évben nehezebb és nehezebb. Ez az év borzasztó! Tíz évre visszamenőleg soha ilyen nehéz nem volt – nyilatkozta Klenanc József, a gombosi helyi közösség titkára.

- Most első ízben az összefogáson volt a fő hangsúly, a civil szervezetekkel rendeztük meg a Falunapokat, és épp a polgárok bevonása miatt nagyon remélem, mindenki elégedett lesz. Ez a közös akarat és együtt cselekvés számunkra nemcsak büszkeség, hanem roppant fontos ahhoz, hogy ha már ilyen kevesen maradtunk a faluban, fönntartsuk, ápoljuk szokásainkat és hagyományainkat – vélekedett Blagojević Mária, a HK tanácsának elnöke.

A menettáncban vonuló fiatalokat is megkérdeztük, hogyan vélekednek ők az ilyen rendezvényekről. Kivétel nélkül, fiúk-lányok, azt válaszolták, nagyon büszkék arra, hogy legalább ezeken az alkalmakon felölthetik azt a ruhát, amelyet szüleik, nagyszüleik, sőt, sokuk esetében dédszüleik viseltek ünnepkor.

A Falunapokat a gombosi templom védszentjének, Szent Lászlónak az ünnepe zárja. Vasárnap az úgynevezett „torkosbúcsú” zajlik majd, aminek legfőbb jellemzője a bőséges családi lakoma, a kocsmázás, a korosztályok igényeinek megfelelő különféle mulatozás, míg a búcsús szentmisére a védszent emléknapjának délelőttjén, vagyis hétfőn 10 órakor kerül sor.

FCZS

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban