Vajdaság
Egyelőre nem lesz török emlékmű Zentán
Betűméret:             

Egyelőre nem lesz török emlékmű Zentán, a községi képviselő-testület ugyanis mai, ötödik rendes ülésén megsemmisítette azt a korábbi határozatát, amellyel az emlékmű létrehozására irányuló kezdeményezést támogatta.

A zentai községi képviselő-testület ötödik rendes ülésén a legnagyobb vitára az ún. török emlékművel kapcsolatban lehetett számítani, ugyanis az ellenzéki képviselők azt kezdeményezték, hogy a testület semmisítse meg a TIKA, azaz a Török Fejlesztési és Koordinációs Ügynökség emlékműállítási kezdeményezésének támogatásáról szóló, március 31-én meghozott rendeletét. Vita azonban nem alakult ki a kérdés kapcsán, a képviselők 19 igen szavazattal, 7 tartózkodással, ellenszavazat nélkül fogadták el a határozatjavaslatot.

Zsoldos Ferenc, a Magyar Mozgalom képviselője elmondta, az ellenzék elsősorban formai okok miatt támadta meg a rendeletet, azt ugyanis szerintük jogszerűtlenül hozta meg a testület, majd hozzátette, ebben az ellenzéki képviselők maradéktalanul egyetértettek, annak tekintetében viszont – ugyanúgy, ahogy a lakosság körében – az ellenzéken belül is megoszlanak a vélemények, hogy hosszú távon támogatni kell-e a török emlékmű létrehozását vagy sem. A Zenta a zentaiaké képviselői csoport elsősorban azt ellenzi, hogy a török emlékmű a zentai csata emlékmű mellett kapjon helyet, hangsúlyozta Rácz Szabó László, a Zenta a zentaiaké csoportosulás képviselője, aki elmondta, szerinte a török emlékmű, amelyet jókora összegből építenének meg, elnyomná a szerényebb zentai csata emlékművet, és ezáltal annak valódi mondanivalója is háttérbe szorulna.

A hatalmi koalíció tagjai szintén formai okok miatt voksoltak a korábbi rendelet megsemmisítése mellett, emelte ki Juhász Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, aki elmondta, azt azonban nehezményezték, hogy – ahogyan fogalmazott – akadnak, akik hangulatkeltéssel próbálják megakadályozni a török emlékmű létrehozását. Leszögezte, a huszonegyedik század Európájában az, hogy kegyeleti helyet biztosítsanak egy hódító ország halottjainak, már nem a hódításról és nem a háborúról kellene, hogy szóljon, hanem éppen ellenkezőleg, a halottakról és a kegyeletről. Hozzátette, a hatalmi koalíció tagjai fontosnak tartják, hogy amennyiben a községi képviselő-testület a későbbiekben mégis úgy döntene, hogy támogatja egy majdani török emlékmű létrehozását, akkor azt csakis szabályosan, a szükséges eljárás lépéseinek betartásával, valamint a szakmai és etikai követelmények tiszteletben tartásával tegye meg.

A községi képviselő-testület elfogadta a község 2015. évi költségvetésének zárszámadásáról szóló rendeletet, és az ülésen módosították a kommunális tevékenységekről szóló rendeletet, az Elgas Közvállalat és a Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat megalapításáról szóló rendeletet, valamint kinevezték az emlékművek emelésének kérdésében illetékes bizottságot, illetve a község nyilvános elismeréseit odaítélő bizottságot is. Az emlékművek emelésének kérdésében illetékes bizottság elnökévé Tuza Valériát, tagjaivá pedig Beszédes Istvánt, Pataki Tibort, Raško Ramadanskit, Petar Terzićet, Vatai Istvánt és Víg Kornéliát, míg a község nyilvános elismeréseit odaítélő bizottság elnökévé Ceglédi Rudolfot, tagjaivá pedig Tatjana Balót, Jovan Gašovićot, Hajnal Jenőt és Sárosi Gabriellát nevezték ki.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban