Vajdaság
A vajdasági iskolákban sem lesz idén őszi szünet
Szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődik a tanév
Betűméret:             

Csökken az iskolai szünetek száma, ugyanis idén nem lesz őszi szünet a szerbiai és a vajdasági iskolákban. Sem a szerbiai minisztérium, sem az illetékes tartományi titkárság által kiadott iskolai munkanaptárban nincsenek feltüntetve munkaszüneti napok az őszi hónapokban, november 11-ét, az első világháború végén kötött fegyverszünet évfordulóját leszámítva.

A tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár által a Vajdaság Autonóm Tartomány területén levő iskolákra vonatkozóan, a 2016/2017-es tanévre kiadott munkanaptár szerint egyébként nincsenek előre tervezett munkaszombatok sem. Az iskolaév szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődik idén, az első félév pedig december 23-án pénteken év véget.

A téli szünetet követően a második félév január 16-án kezdődik majd meg Vajdaságban, s az általános iskolások számára június 13-áig tart, illetve a végzős nyolcadikosok május 30-án mennek majd utoljára iskolába. A végzős gimnazisták május 23-áig járnak iskolába, a három- és négyéves középiskolák végzősei május 30-áig, többi középiskolás diák pedig június 20-áig.

A vajdasági iskolákra vonatkozó munkakaptár az illetékes tartományi titkárság honlapján érhető el.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban