Vajdaság
A gazdaságfejlesztási programról tárgyalt Orbán Viktor és Pásztor István
Betűméret:             

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a héten hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét. A megbeszélésen szó volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program eddigi megvalósulásáról is.

Pásztor István beszámolt arról, hogy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai csapatával folyamatosan és szorosan együttműködő Prosperitati Alapítványhoz az idei évben két, januárban és áprilisban kiírt körben 15 pályázat keretében 2993 pályázat érkezett be, amelyek között 1314 nyertes volt 2,5 milliárd forint összegben.

Ugyanakkor, mint arról a VMSZ elnöke beszámolt, mintegy 1100 olyan pályázó van, aki forrás függvényében illetve a 40 pont határán teljesített.

A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette szándékát, hogy a szakmai értékelők véleményét figyelembe véve, ezen pályázók is részesüljenek a vissza nem térítendő támogatásban, ami közel 1,7 milliárd forint.

Megelégedésre ad okot, hogy a vajdasági magyar gazdasági és térségfejlesztési stratégia és akcióterv ugyanolyan példaértékű, mint annak átlátható, a szerbiai, magyarországi és uniós törvényeknek megfelelő lebonyolítása, áll a Prosperitati Alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban