Vajdaság
A VMDK képmutatásnak tartja a migránsáradat elszenvedőiért folytatott VMSZ-es „küzdelmet”
Betűméret:             

(A Közlemények rovatból átvett anyag)

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége képmutatásnak tartja a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Szövetség tegnapi közleményében hangsúlyozott, a migránsáradat elszenvedőiért folytatott „küzdelmet”, áll a VMDK szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége egyszer már rámutatott arra a kettős beszédre, amit a szabadkai székhelyű párt művel kvótareferendum kapcsán. Nem fenntartható az az állapot, hogy Budapestnek azt ígérik, a betelepítési kvóta elleni szavazásra fognak buzdítani, és eközben Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Magyarkanizsán a kormányzati felelősségen osztozva mélyen hallgatnak a migránsok tömeges elhelyezéséről.

Álszent politikai kufárkodásuk leginkább a Magyar Nemzeti Tanács 20. rendes ülésén vált nyilvánvalóvá, amikor a szabadkai székhelyű párt által bitorolt testület elutasította a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége módosító javaslatait az MNT elnöke által beterjesztettÁllásfoglalás a Magyarország Köztársasági Elnöke által 2016. október 2-rá kitűzött országos népszavazással kapcsolatos záradék javaslatára.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége módosító javaslataiban rámutatott azokra a veszélyekre, amelyek a kerítés szerbiai oldalán keletkező migránsáradatból, illetve a Nyugat-Európából visszatoloncolt, elsősorban koszovói romák betelepítéséből erednek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ezt súlyos politikai hibának tartja abban a politikai helyzetben, amikor a magyarországi kvótareferendum kapcsán nem csak a szerbiai és anyaországi, hanem az egész európai közvélemény is felfigyelhetett volna a délvidéki magyarság problémáira.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint ez is csak azt bizonyítja, hogy a szabadkai székhelyű párt által vezetett Magyar Nemzeti Tanács nem érett feladata ellátására, a szabadkai székhelyű párt pedig nem a délvidéki magyarság érdekeit képviseli azokban a testületekben, ahol hatalmi tényezőt képeznek” – szögezi le a VMDK közleménye.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban