Vajdaság
Gazdanapokat tartanak a hétvégén Zentán
Szombaton pálinkát kóstolhatott, vasárnap süteményt ízlelgethet a nagyközönség
Betűméret:             

Immáron 14. alkalommal rendezték meg Zentán a már hagyományossá vált Mikulásnapi Kiállítást, azonban idén új nevet kapott az esemény és ezentúl Zentai Gazdanapok néven fog szerepelni az eseménynaptárban. A rendezvény keretein belül 16. alkalommal szervezték meg a pálinkaversenyt, ahol jutalmazták a legjobb párlatok készítőit, valamint felavatták a Pálinka Lovagrend újabb tagját.

Az idei pálinkaversenyre 321 pálinkamintát adtak át, amelyek 109 termelőtől érkeztek be, zömében Szerbiából, de emellett Erdélyből, Szlovákiából és Magyarországról is neveztek be nedüket. Ezeket egy 23 tagból álló nemzetközi zsűri vizsgálta, akik a Magyarországon már régóta használt 20 pontos értékelési rendszer segítségével határozták meg a legjobbakat. Nagy Miklós, a Szent Miklós Pálinka Lovagrend vezetője és nagymestere elmondta, az idei mezőny egy erős középkategóriának felel meg.

– Sok ezüst- és bronzérmet osztottunk ki, viszont kevés volt az aranyérem. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben nem készültek kirívóan jó pálinkák – magyarázta Nagy Miklós.

Az idei évben is megválasztották az ország legjobb pálinkáját, amelyet Bilicki István párlata érdemelt ki. A vajdasági gyümölcstermelő 15 nedüjét nevezte a versenyre, és mindért érmet kapott: 3 aranyat, 9 ezüstöt és 3 bronzot tudhat magáénak. Készletében a hagyományos ízek mellett olyan újdonságok is megbújnak, mint például a málna- vagy a mentapálinka.

– Az emberek jól viszonyulnak az új ízekhez, csak az árukhoz nem, ugyanis 1 liter málnapálinka kinyeréséhez 22 kg gyümölcsre van szükség, ami kb. 40 eurónyi összeget jelent – fűzte hozzá István.

Mint minden évben, az idén is felavatták a Pálinka Lovagrend új tagját, aki az egy éves kitartó gyakornokoskodás után léphet „magasabb szintre” és válhatnak a pálinkafőzés igazi mesterévé. Idén csak egy új taggal bővült a Rend. A topolyai Fekete Ibolya ölthette magára a pálinkalovagok sötétkék talárját.

– Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a cím, ugyanis ez mutatja meg igazán a munkám eredményét – mondta Ibolya.

A látogatók ízelítőt kaphattak a kiállított pálinkákból, illetve borokból, valamint megcsodálhatták a különleges kézműves tárgyakat is. Vasárnap is érdemes lesz ellátogatni a zentai Sportcsarnokbaa, hiszen a kiállítás kulináris része következik, amikor is a sós- és édes sütemények, torták, valamint hidegtálak készítői szállnak harcba egymással.

Göblös Nikoletta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban