Vajdaság
Pásztor István: A legfontosabb megállítani az elvándorlást
Betűméret:             

Rendületlen az érdeklődés a gazdaságfejlesztési pályázatok iránt, ezek valós lehetőségeket nyújtanak, gyorsan születtek támogatási döntések és ezek megvalósítása is lendületes – ezzel együtt sikeres év volt 2016, még akkor is, ha a megszorítások időszakát éljük – mondta egyebek között évértékelő interjújában Pásztor István a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, az újabb pályázatok iránt szintén nagy az érdeklődés, hiszen az előző sikeres jelentkezőket nem zárják ki a további körökből.

A legfontosabb kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani, lelassítani, illetve visszafordítani az elvándorlási folyamatot, és kinek milyen válaszai vannak a helyzetre – tette fel a kérdést Pásztor István. Leszögezte, a Vajdasági Magyar Szövetségen kívül senki másnak semmiféle eszközrendszere, elképzelése, próbálkozása nincs a megoldásra. Ezt szolgálja a gazdaságserkető program, valamint a VMSZ kormányzati szerepvállalása országos, tartományi és önkormányzati szinten. Ezen kívül sok egyéb program is segíti az előrelépést – húzta alá a VMSZ vezetője a Pannon TV-nek nyilatkozó pártvezető.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Kovács Ilona
2019. JÚLIUS 28. [ 17:58 ]

Tisztelt Pásztor István! Elnök úr! Önhöz fordulok kérésemmel, kérem, hogy hallgasson meg! Királyhalomról van szó! Ugyanis falunkon fut végig a kerékpár út, de az nem baj, sőt jó! Csak azt nehezményezzük, hogy olyan helyen ahol gyönyörű fasor van, és ezeket mind kivágják. Kérem ha egy mód van rá ne tegyék. Nem tudom eljut-e Önhöz kérésem, Jöjjön el hozzánk és tegyen valamit értünk. előre is köszönöm!


Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban