Vajdaság
Szalagavató ünnepséget tartottak Muzslyán
Betűméret:             

A nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium és a muzslyai Emmausz Fiúkollégium végzős növendékeinek szalagavató ünnepségét ma tartották meg a muzslyai intézmény tornatermében.

Az eseményt szentmise előzte meg, amelyet a Szűz Mária Szent Neve templomban celebrált Kalapis Sztoján atya P. Ellias Ohoiledwarin verbita atya segítségével, amely keretében megáldották az ünnepelteknek feltűzendő szalagokat.

Az idén második alkalommal megrendezett ünnepség kezdetén Gizella nővér, a kollégium nevelője tolmácsolta Julianna nővérnek, a leánykollégium vezetőjének sorait, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni, utána Kalapis Sztoján atya, a fiúkollégium igazgatója szólt az egybegyűltekhez, a végzősökhöz, a szülőkhöz.

A kollégisták is megköszönték a törődést, a sok szeretetet, a második otthonukat jelentő intézmények minden nevelőjének, dolgozójának. Alkalom adódott arra is, hogy megköszönjék mindazoknak, akik támogatták az előkészületek során a fiatalokat, vagy bármi módon hozzájárultak az ünnepség kivitelezéséhez.

Az idén 12 lány és 11 fiú búcsúzik a kollégiumtól, akikhez még egy harmadikos fiú csatlakozott, hogy mindenkinek legyen táncpartnere a bálban.

A szalagok feltűzése után a fiúk egy-egy szál rózsát adtak át a lányoknak, majd pezsgővel koccintottak a valódi nagykorúságukra, utána pedig kezdődhetett a nyitótánc, egy keringő. A második táncot a szülőkkel lejtették a fiatalok. Az ünnepség víg mulatsággal, tánccal, társalgással folytatódott.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban