Vajdaság
Koszorúzások, alkalmi műsorok Nyugat-Bácskában
Betűméret:             

Nyugat-Bácska szerte megemlékezések zajlanak ezekben a napokban. A magyarok által is lakott települések mindegyikén felidézik az 1848-as, vértelen pesti forradalom emlékét.

Doroszlón, Szilágyin és Kúlán már az elmúlt hétvégén voltak az alkalomhoz kötődő rendezvények, Bácskertesen (Kupuszinán), Gomboson és Nemesmiliticsen a nemzeti ünnep napján, vagyis ma koszorúztak, Zomborban március 17-én várják a közönséget, míg Bezdánban 19-én, a vasárnapi szentmise után helyezik el a kegyelet virágait a falu szabadságharcosainak emlékét őrző márványtáblánál.

Bácskertesen a Petőfi-szobornál ma délben ünnepi műsor kíséretében megejtett koszorúzás részvevőinek zöme iskolás volt, minthogy ebben a faluban hagyományosan a József Attila Általános Iskolával közösen szervezi a múltidézést a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Ahogyan a legtöbb helyszínen, itt is felidézték a március 15-ei forradalom előzményeit és történéseit, elhangzott a magyar nemzet tizenkét pontban összefoglalt követelménye és a Nemzeti dal.

Doroszlón az elmúlt vasárnap koszorúztak a falubeli szabadságharcosok sírjainál, az előttünk álló vasárnap estén pedig 19 órától az ünnephez kötődő műsorra hívogatják a közönséget a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület színháztermébe.

Zomborban a Magyar Polgári Kaszinóba várják pénteken 17 órára mindazokat, akik jelen szeretnének lenni Schweidel József aradi vértanú mellszobrának leleplezésénél. Minthogy a zombori születésű honvédtábornok állószobra és a szülőházát jelölő emléktábla 1918 után megsemmisült, majd a másodjára kihelyezett márványtáblának is nyoma veszett, a Kaszinó műemlékvédő szakköre az 1990-es évek végén elkészíttette a tábla mását, azonban az mostanáig nem került a rendeltetési helyére, hanem a Kaszinó udvari falán nyert elhelyezést. Ehhez az emlékjelhez társul mostantól a Mrákovity Péter szobrászművész készítette bronz mellszobor.

Az egyesület fiatal és idősebb műkedvelői közös műsorral teszik emlékezetessé az eseményt, amelynek keretében egyúttal megünneplik a Magyar Polgári Kaszinó hivatalos bejegyzésének 150. évfordulóját.

F. Cirkl Zsuzsa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban