Vajdaság
Zenta: Megvannak a kulturális pályázatok eredményei
Betűméret:             

Az illetékes bizottság meghozta a Zenta község önkormányzata által kiírt kulturális pályázatokra beérkezett projektumtervek támogatására vonatkozó döntését, azt azonban egyelőre nem hozza nyilvánosságra, hangzott el a zentai önkormányzat mai sajtótájékoztatóján.

Perpauer Attila, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja elmondta, a kultúrán belül két területre írták ki a pályázatot, a hagyományőrző tevékenységeket felölelő projektumokra, illetve a kortárs művészetek művelésére irányuló projektumokra. Hozzátette, Zenta község területén a szervezetek által benyújtott projektumtervek igen sokrétűek és szerteágazóak voltak, ezért – ahogyan fogalmazott – a támogatásokat odaítélő bizottságnak igen nehéz dolga volt.

Juhász Attila, a bizottság elnöke kifejtette, egyelőre csak javaslatot tettek az 1,7 millió dináros támogatási keret szétosztására vonatkozóan, amely javaslatot a Magyar Nemzeti Tanács is véleményezni fogja, és csak ezt követően teszik majd közzé a végleges listát. Mint mondta, a hagyományőrző tevékenységekre vonatkozó pályázat esetében 13 projektumterv érkezett be, amelyek közül kettőt nem javasoltak támogatásra, ugyanis azokat korábban más forrásból már támogatta az önkormányzat, míg a kortárs művészetek művelésére vonatkozó esetében 14 projektumterv érkezett be, amelyek közül 13-at javasoltak támogatásra. Hozzátette, a bizottság nagy figyelmet szentelt annak, hogy az idei összegek ne legyenek kisebbek a tavalyiaknál.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban