Vajdaság
Nem lehet teljes a magyarság értéktára a külhoniak értékei nélkül
Kétnapos szakmai konferencián mutatják be a határon túli Értéktárakat
Betűméret:             

Megkezdődtek a Külhoni magyar értékgyűjtés szakmai napok Szabadkán. Pénteken megnyílt a Szemelvények a Vajdasági Magyar Értéktárból című kiállítás, majd megtartották a Vajdasági Értékgálát, amelynek ünnepi szónoka V. Németh Zsolt, magyarországi környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár volt. A két napos program folytatásában bemutatkoznak a Külhoni értéktárak, valamint kerekasztal beszélgetésre, tapasztalatcserére is sor kerül a szombati konferencián.

A kiállítás megnyitóján Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében kitért az értékmegőrzés címén folyó versengésről az örökség birtoklásáért, kezeléséért és megjelenítéséért. „Az UNESCO-nál a világörökségi helyszínné nyilvánítás körüli versengés, a helyszínek számának országonkénti aránytalansága okoz válságot. Az országok közti vetélkedés, ami elvileg az emberiség közös örökségének védelméért, de valójában a nemzeti önérvényesítésért folyik” – mondta a nemzeti tanács elnöke hangsúlyozva, hogy vidékünkön nincs ilyen kiélezett verseny, illetve egyben köszönetet mondva a Vajdasági Magyar Értéktár gyarapításához hozzájáruló személyeknek és intézményeknek. Az MNT elnöke hangsúlyozta kulturális örökség felhasználhatóságát az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazat, az idegenforgalom terén. „Gazdasági érdekké vált, hogy minél több látványosság, emlékezetre méltó hely, érték, de legfőképp étek kerüljön be egy adott táj, közösség és ország turisztikai kínálatába” – emelte ki Hajnal a térség magyar lakosságának örökségét bemutató tárlaton.

A Szemelvények a Vajdasági Magyar Értéktárból címet viselő kiállítás távlati célja, hogy megmutassa vajdasági a látható és rejtőzködő vajdasági kincseinket, értékeinket – mondta dr. Silling Léda néprajzkutató, a kiállítás kurátora. Hozzátette: A tárlat anyaga felöleli a helybeli régészeti leleteket, a természeti környezetet, az épített örökséget, valamint a szellemi és népi kulturális hagyatékot, amely sosem válik véglegesé, folyamatosan bővül és bővül.

A szabadkai Városháza dísztermében megtartott gálaműsoron jelen volt V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, aki az értékek összegyűjtésének és bemutatásának jelentőségét hangsúlyozta ünnepi beszédében. Öt évvel ezelőtt a magyar hungarikumokról szóló törvény megalkotásával egyfajta értékpiramist állítottak fel, amelynek talapzatán a települési értéktárak helyezkednek el, a mai Magyarország területén összesen 900 ilyen létezik – mondta az államtitkár. A piramis felsőbb fokán helyezkednek el a tájegységi értéktárak, megyei értéktárak, amelyek önálló brandépítésbe is kezdtek. Efölött áll a Magyar Értéktár és a Hungarikumok – ismertette V. Németh Zsolt az értékmegőrzést célzó struktúrát. Nem lehet teljes a magyarság értéktára a külhoniak értékei nélkül – mutatott rá az államtitkár –, éppen ezért kezdődött meg a külhoni magyar értékgyűjtés, ennek egyik kézzel fogható eredménye a Vajdasági Értékgála. V. Németh Zsolt kiemelte a személyes találkozások fontosságát is, amelynek szombaton a palicsi Kisvendéglő konferenciaterme ad otthont, itt bemutatkoznak a külhoni értéktárak, megismerhetjük a Erdélyi Magyar Értéktár, a Felvidéki Magyar Értéktár, a Horvátországi Magyar Nemzetrész Értéktár, a Kárpátaljai Magyar Értéktár, a Muravidéki Magyar Értéktár és természetesen a Vajdasági Magyar Értéktár eddig összegyűjtött kincseit.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban