Vajdaság
Gyilkosság Oroszlámoson
Betűméret:             

A 41 éves férfi holttestére szomszédja talált rá a törökkanizsai községhez tartozó Oroszlámoson (Banatsko Aranđelovo). Aksentije Ilijint házának küszöbén lőtték agyon.

Ilijint, aki egyedül élt a néhány évvel ezelőtt felújított, nagyapjától örökölt házában, három, közelről leadott lövéssel ölték meg. A másik utcában élő édesanyját az a szomszéd értesítette, aki rátalált.

A falubeliek szerint a férfi néhány évvel ezelőtt költözött Oroszlámosra, miután több éven keresztül Montenegróban dolgozott. Csöndes visszahúzódó ember volt, aki mindenkinek köszönt, de nem barátkozott senkivel.

A Novosti értesülése szerint a visszavonultan élő, a faluban csöndes emberként ismert férfit hat évvel ezelőtt Kraljevóban egy társával együtt őrizetbe vették, s azzal gyanúsították, hogy 300 ezer eurót csalt ki a drogbáró Darko Šarić anyjától.

A podgoricai sajtó 2011-ben azt írta, hogy a pljevljei Milivoje Terzić 300 ezer eurót csalt ki a drogbáró Darko Šarić és testvére Duško anyjától. Később a férfi tisztázatlan körülmények között meghalt a podgoricai börtönben, az első hírek szerint felakasztotta magát, de a boncolás azt bizonyította, hogy megfojtották. A média akkor Aksentije Ilijinnel is foglalkozott, aki állítólag Terzić társa volt. Az ügyészség csalás gyanújával emelt ellenük vádat. Hamis személyazonossággal mutatkoztak be Ivanka Šarićnak, s nagyobb összeget csaltak ki tőle. Ivanka fel is jelentette őket, azzal, hogy a két férfinak 300 ezer eurót fizetett ki azért, mert megígérték, hogy kihozzák a börtönből Duško Šarićot, aki akkor éppen azért ült börtönben, mert bebizonyosodott, hogy vezette az akkor még szökésben lévő, kábítószerek csempészésével vádolt testvére, Darko Šarić üzleteit.

Aksentije Ilijin úgy mutatkozott be a Šarić-fiúk anyjának, mint a montenegrói elnök kabinetfőnöke, Terzić pedig egy telefonhívással tette az egészet hitelessé, amely során Filip Vujanović hangját utánozta. Azt állította, hogy személyesen fog közbenjárni azért, hogy Duško szabadlábra kerüljön. Az ál- Vujanovićot hamarosan elfogták. A budvai lakásban, ahol Milivoje Terzić tartózkodott, a pénznek csak egy részét, 25 ezer eurót találtak meg.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban