Vajdaság
Zentai Alapfokú Bíróság: Fél év alatt közel kétezer-hatszáz ügyet oldottak meg
Betűméret:             

Ismét sikeres időszakot tudhat maga mögött a Zentai Alapfokú Bíróság, amelynek az év első hat hónapjában 2595 ügyet sikerült megoldania, hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Nebojša Samardžić, a bíróság szóvivője.

A Zentai Alapfokú Bíróság a 2017-es évet 1417 üggyel kezdte, amelyek közül 90 régi, azaz 2 évnél régebbi ügy volt. Az év első hat hónapjában további 2687 ügyet nyitottak meg, és az összesen 4104 ügyből 2595-öt sikerült megoldaniuk, amelyek közül 106 régi volt, jelenleg pedig összesen 1509 ügy vár megoldásra, amelyek közül 118 régi – hangsúlyozta Nebojša Samardžić, aki elmondta, a bíróság döntése nyomán jelenleg négy személy van előzetes letartóztatásban, ketten családon belüli erőszak, ketten pedig rablás miatt.

A szóvivő elmondta, a nevezett időszakban tizenhárom, a bíróság munkájára vonatkozó panasz érkezett hozzájuk, amelyek közül három részlegesen megalapozottnak bizonyult, egyet pedig visszavontak.

Kifejtette, az év második negyedévétől kezdve a bíróság nem végzi a különféle dokumentumok hitelesítését, ezen tevékenység Magyarkanizsa és Zenta községek területén a közjegyzők hatáskörébe tartozik, Ada község területén pedig, mivel ott még nincs kinevezett közjegyző, a zentai közjegyző, illetve az adai közigazgatási hivatal végzi ezt a tevékenységet.

Nebojša Samardžić beszámolt arról is, hogy a bíróság elnökének helyettese, Svetlana Radonjić május 9. és 11. között ellenőrizte a régi ügyek megoldásának hatékonyságát, és arra a megállapításra jutott, hogy amennyiben lehetséges, ugyanaz a bíró hozzon az ítéletet, aki korábban tárgyalta az ügyet, hiszen ezáltal nagymértékben gyorsítható a folyamat.

A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy Széll Csonka Ilona bírónő június elsején elérte a nyugdíjkorhatárt, emiatt a Zentai Alapfokú Bíróság új bíró kinevezését kezdeményezte, és abban bíznak, hogy az illetékes szervek pozitív elbírálásában részesítik kérelmüket.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban