Vajdaság
Vajdaságban több mint kétezer magyar elsős középiskolás számára van hely
Összesen 19.258 diák iratkozhat a tartomány középiskoláiba
Betűméret:             

Vajdaságban a 2017/2018-as iskolaévben a középiskolák első osztályaiba összesen 19.258 tanuló iratkozhat be, valamint további 564 fogyatékkal élő diák.

A tartományi kormány tegnapi ülésén megállapította, hogy ebből 13.730 hely van 75 szakiskolában, 3.826 hely 25 gimnáziumban, 412 hely 10 művészeti középiskolában, és 1.290 hely 11 vegyes iskolában. A kormány külön tervezett 564 helyet összesen 10 középiskolában a fogyatékkal élők számára.

A nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatása kapcsán közölték, hogy a magyar diákok számára a hároméves szakokon 450 helyet terveznek, a négyéves szakokon pedig 1.560 helyet. A négyéves szakokon 180 helyet terveznek a szlovák, 60 helyet a román, 30 helyet a ruszin és 60 helyet a horvát anyanyelvű tanulók számára.

A tartományi kormány döntése értelmében Hódság község számára 1,3 millió dinárral támogatja az építőanyagok beszerzését a károk helyreállítására, amit egy hatalmas vihar okozott Gomboson. Az oromhegyesi Arany János Általános Iskola számára pedig 24 millió dinárt biztosítanak, az iskolában ugyanis csőtörés volt június elején, emlékeztet a 021.rs hírportál.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban