GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2017. szeptember 19. [23:24]

Folytatódik az MNT diákutaztatási programja: Zentára látogatott az első csoport

Folytatódik az MNT diákutaztatási programja: Zentára látogatott az első csoport
Fotó: Internet
Illusztráció

A Magyar Nemzeti Tanács idén ősztől folytatja az egynapos diákkirándulások megszervezését. Ebben az évben két helyszínnel bővítették ki a látnivalókat, újdonságként Zenta is bekerült az úti célok közé.

A város idegenforgalma számára jelentős esemény, hogy bekerült ebbe a programba. Az első csoport a temerini Kókai Imre, illetve az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolából ma érkezett a településre. A harmadik osztályosoknak szervezett utazásokon egyébként összesen 1682 gyermek vehet részt, 4 helyszínre látogatnak és 141 pedagógus kíséri őket.

A városháza tanácstermében Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja fogadta az utazókat, majd Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának a tagja, a program koordinátora egy kiadványt osztott szét a diákoknak, amely érdekes információkat tartalmaz a városokról. Az Útikalauz nevű füzet tartalmaz még feladatokat és egy nyereményjátékhoz is belépőül szolgál. Összefoglalhatják, lerajzolhatják az utazásuk élményeit – mondta Petkovics Márta –, része lehet majd az iskolai ismereteiknek, kapcsolódhat a természet-földrajzi tanulmányaikhoz, a történelmi, és kulturális értékek feltárásához. A gyerekek keveset tudnak együtt kirándulni. A programmal közelebb kerülnek múltunkhoz, a gyökereinkhez is. Nem mellékes részlet az sem, hogy az anyagi költségektől is mentesíti a családokat.

A gyerekek több csoportban mentek fel a Városháza Zentai Csata Emlékkilátójába, majd ellátogattak a múzeum régészeti és néprajzi gyűjteményébe, végigsétáltak a Tisza-parton a zentai csata emlékművéig. A kirándulás az újonnan felszentelt emléktemplom megtekintésével zárult. A diákokon kívül a pedagógusoknak is nagy élmény volt a sok látnivaló.

Az MNT diákutaztatási programja szerdán folytatódik. Akkor az újvidéki Telepről, Maradékról, Tiszakálmánfalváról, Gunarasról, Szenttamásról és Dreáról érkeznek magyar anyanyelvű tanulók a községbe.

Rúzsa Mária


Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka - hirdetési banner
2017. október 23. [5:57]

A hétvégén az 1956-os eseményekre emlékeztek Zentán. A Városháza oszlopcsarnokában dr. Rajki Márton emléktáblájánál hajtottak fejet vasárnap a város elöljárói, a pártok... >>

2017. október 22. [20:39]

Vajdaságban az '56-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának központi megemlékezését hétfőn 16 órától a palicsi Nagyparkban tartják az '56-os... >>

2017. október 22. [16:47]

A muzslyai 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapat ma ünnepelte a 25. születésnapját, ebből az alkalomból összegyűltek a cserkészek, hogy kicsit visszapillantsanak... >>



Külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja gomb
Álláshirdetések gomb
1 euró 119.20 dinár
1 dollár 101.27 dinár
100 forint 38.69 dinár
100 dinár 258.44 forint
Heti kérdés
Támogatja-e Katalónia függetlenségét?
Igen.
Nem.

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány
A 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve
Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka