Vajdaság
Kishegyesen tartott lakossági fórumot a Prosperitati Alapítvány
Betűméret:             

A Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körét ismertették a Kishegyesen megtartott lakossági fórum keretében. A tűzoltóotthon nagyterme zsúfoltságig megtelt, száznál több, elsősorban kishegyesi és bácsfeketehegyi érdeklődő jelent meg, de más falvakból és városokból is érkeztek. Kishegyes az előző körök alapján is a sikeres pályázóval büszkélkedhet, hiszen a próbálkozók közül 90 százalék feletti a nyertesek aránya.

A Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati köre iránt is nagy érdeklődés tapasztalható. Ezt mutatta a tény, hogy ahogyan a Prosperitati korábbi lakossági fórumain, ezúttal is zsúfolásig megtelt a tűzoltóotthon nagyterme érdeklődőkkel. Dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, valamint a körzetileg illetékes topolyai iroda képviselői, Boros Karolina és Szabolcski Szabolcs voltak jelen a kishegyesi lakossági fórumon. Jelen volt Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági és Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese. Dr. Nagy Imre beszámolt a Prosperitati nyertes pályázóinak a különböző településeken megtartott gépbemutatók tapasztalatairól, amikor rengeteg elégedett arcot lehetett látni.

Juhász Bálint ismertette, hogy a mostani körben három új pályázatot hirdettek meg. Az egyik a falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatásra, a másik a mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatására, a harmadik pedig a mezőgazdasági földvásárlási hitel kamattámogatására vonatkozik. Elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési projektek közül előnyt élveznek majd a munkahelyteremtést célzó beruházások. A falusi házvásárlást célzó vissza nem térítendő támogatási program célja pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása. A kombinált támogatás esetén a vissza nem térítendő rész 20 millió euró, és 23 millió euró a hitel keretösszege. A az aktuális kiírás szerint 15 milliónyi a földvásárlási tőke összege, amely rendelkezésre áll, és 2 millió eurónyi támogatás áll rendelkezésre házvásárlásra. Újdonságnak számít, hogy a hitelből megvalósuló pályázatoknál banki hitelminősítés birtokában lehet pályázni. Több bank közül lehet választani, melyek előzetes hitelminősítést adnak. A földvásárlási pályázat egy hitelkonstrukciónak minősülő pályázati kiírás, kamattámogatott kölcsön formájában nyerhető támogatás. A legújabb kiírás alapján a jövőben 200 fiatal juthat házvásárlási támogatáshoz és 1500 hektárnyi termőföld hitelből történő megvásárlását támogatják.

A Prosperitati Alapítvány eddigi pályázati köreiben Kishegyes község területéről 241-en sikeresen pályáztak. Mintegy 176,5 millió dinár értékben nyertek támogatást. Az anyaország által támogatott fejlesztési program először Vajdaságban indult el, ezt követi most lassabban és kisebb összegben, visszafogottabb tempóban a Kárpátalja, és várhatóan elindul a program Horvátországban, Szlovákiában és Romániában is. Másfél év alatt 17 pályázatot írt ki a Prosperitati Alapítvány, ebből most három van most nyitva. A Properitati Alapítvány által meghirdetett pályázati kiírásokkal kapcsolatban bővebb tájékoztatás az alapítvány honlapján található, a www.prosperitati.rs oldalon.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban