Vajdaság
25 éves jubileumot ünnepeltek a muzslyai cserkészek
Betűméret:             

A muzslyai 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapat ma ünnepelte a 25. születésnapját, ebből az alkalomból összegyűltek a cserkészek, hogy kicsit visszapillantsanak az elmúlt időszakra és hogy a jövőbe tekintsenek, tervezzenek is. A helyi cserkészek vendégeket is hívtak, így a Szövetség más körzeteiből is érkeztek képviselők, együtt ünnepelhettek a szabadkai, a horgosi, a királyhalmi és a temerini cserkészek is a muzslyaiakkal.

A rendezvény szentmisével kezdődött, a cserkészcsapat zászlójával vonultak be az ünneplők, a szentmisét pedig Kalapis Sztoján atya, plébános, a VMCSSZ elnöke celebrálta. A szentmisét követően a cserkészek részére egy órányi játékot biztosítottak, majd közös ebéd következett, amelyet a Szent Márton Borkedvelők egyesületének tagjai főztek, az Emmauzsz Fiúkollégium szakácsai pedig egy születésnapi tortával lepték meg a jelenlevőket.
A kollégium konferenciatermében egy rövidfilmet is levetítettek, amelyben az elmúlt 25 évet elevenítették fel.

Szarvák Cecília csapatparancsnok a 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapatról elmondta, hogy jelenleg 35 tagot számlálnak, ebből ketten cserkésztisztek, négyen segédtisztek és három őrsvezető, akik a kis cserkészek csoportjával, egy leányőrssel és egy fiúőrssel foglalkoznak. A cserkészcsapatnak az "emberebb ember, magyarabb magyar" a kezdetektől a jelmondata, ehhez tartják magukat, segítőkészek, engedelmesek, bátrak, önfeláldozóak.

A hangulatos ünnepség táncházzal zárult, a táncok megtanulásához Molnár Mihály koreográfus és neje, Molnár Lábadi Csilla nyújtott segítséget.

Hamarosan, a jövő év februárjában a temerini cserkészcsapat ünnepli majd, ugyancsak a 25 éves fennállását, és a VMCSSZ is a harmincadik születésnap felé közeledik, 2019-ben ünnepelnek majd, az előkészületek pedig már megkezdődtek.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban