Válasz
Sóti Attila: A fiatalok körében a diákszervezeteknek van hitele
Betűméret:             

Az újvidéki jogi kar magyar felvételijének ügye gyakorlatilag összefonódott a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) nevével, hiszen ez a szervezet vállalta magára a bírósági eljárás lefolytatását. A kérdés megkerülhetetlen, de emellett még a folyamatban levő Felsőoktatási Tájékoztató Körútról és más tervekről, programokról is beszélgettük Sóti Attilával, a szervezet elnökével, aki a Vajdaság Ma számára, most először jelentette be hivatalosan a vajdasági magyar karriertanácsadó szolgáltatás létrehozását és a középiskolásokat célzó tehetségmentor programot.

– A Vajdasági Magyar Diákszövetséggel kapcsolatban legtöbbet emlegetett ügy az újvidéki Jogtudományi Kar magyar nyelvű felvételijének kérdése, erről pedig az volt a legutóbbi hír, hogy sikerült kivinni nemzetközi porondra, egészen pontosan az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán került elő a téma. Mostanáig szolgált ez a lépés valamilyen konkrét eredménnyel, volt bármilyen hivatalos megkeresés, egyáltalán milyen stádiumban van az ügy?

– Semmilyen reakció nem érkezett hivatalos forrásból, ami valahol várható is volt, hiszen a szerb delegáció genfi reakciója, a felszólalásunkra adott válasza is nagyon semleges, semmitmondó volt: elmondták, hogy ennek a kérdésnek nincs ott helye, hogy bírósági eljárás alatt áll az ügy, és hangsúlyozták, hogy ennek ellenére Vajdaságban a kisebbségi jogokkal minden rendben van. Tény is, hogy amikor megnézzük a többi határon túli régiót, akkor a magyar kisebbség jogai tekintetében Vajdaságban a legjobb a helyzet, de persze még akad javítanivaló. A jogi kartól pedig nem is számítottunk reakcióra, hiszen az elmúlt egy évben sem történt semmi érdemleges a részükről. Jelenleg Izsák Ritával, az ENSZ Kisebbségügyi Főmegbízottjával egyeztetünk egy nem hivatalos látogatást, amelyen azonban egy megfelelő szerbiai delegációnak is részt kellene vennie, s ha ez megvalósulna legkésőbb a jövő év első néhány hónapjában, lenne nyomatéka.

– Időközben pedig lesz egy újabb tárgyalás a bírósági eljárás keretében, jól sejtem, hogy még nem várható ítélethirdetés?

– December 20-ára be vagyok idézve tanúnak, az ügyvédi irodánkkal fogok felkészülni, mint ahogy a legutóbb is, amikor a bíró végül nem jelent meg a tárgyaláson. Nem látok esélyt komolyabb változásra. Szerettünk volna több tanút is felmutatni már ezen a tárgyaláson, de a jelöltjeink a tárgyalások ellenére is visszaléptek, amint megtudták, hogy az ügyvédünk doktori disszertációját visszavonta a jogi kar.

– Nyilván olyan emberekről van szó, akik kötődnek a karhoz, ott felvételiztek vagy éppen hallgatók. Tehát kimondhatjuk, hogy a doktori cím visszavonása kihat erre az ügyre is?

– Nem lehet a két ügyet egymástól függetlenül vizsgálni, de nincs a kezünkben erre vonatkozó bizonyíték. A jogi ügyekről, az igazságügyi folyamatról egy év után az a tapasztalatom, hogy az egész ilyen ki nem mondott, nem bizonyítható dolgoktól függ. Képmutatás látunk az egész történetben.

– Téma volt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mennyiben illetékes az ügyben. A VaMaDisz jelenleg kinek a támogatását élvezi az ügyben?

– A frontvonalban a VaMaDisz van egyedül, az MNT szerepe pedig amiatt is jogosan felmerülő kérdés, mert nyelvhasználati jogok és alapvető kisebbségi jogok sérüléséről van szó, ezekben az MNT illetékes. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy az általunk megtett lépést az MNT-nek kellett volna megtennie, viszont elmondhatom, hogy az első pillanattól fogva támogatnak bennünket ebben az eljárásban, minden lehető módon, csak ez később vált nyilvánossá. A per 2015 decemberében indult el, de több hónapos előkészítő folyamat előzte meg, amiben szintén részt vett már a Nemzeti Tanács, de a támogatásukat idén májusban vállalták fel, noha kétlem, hogy ez kihatással lenne a helyzetre. Ugyanakkor a per hírét követően a tartományi oktatási titkár is kiállt mellettünk, s ez nem csak kiállás, hanem szakmai segítségnyújtás is, amit a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézettől is megkapunk. A per előtt felkerestük az esélyegyenlőségi biztost is, viszont az általa kezdeményezett eljárás nem mutatkozott dinamikusnak, ezért inkább elindítottuk a bírósági eljárást.

– Nehéz erre választ adni, mégis megkérdezem: az eddig tapasztalatok és a jelenlegi állás szerint mutatkozik esély arra, hogy a következő tanévben már magyarul lehessen felvételizni a jogi karon?

– Ha végigtekintek azon, hogy mit tettünk és mi történt az ügyben, azt látom, hogy a per egy éve alatt előrelépés nem, inkább visszalépés történt, például a bíróváltás miatt. Májusban ugyanakkor engedélyezték, hogy magyarul lehet felvételizni, később ezt visszavonták. Nemzetközi terepen van az ügy, egyre több irányból történik a nyomásgyakorlás, a háttérben mindenki végzi a dolgát, az intézmények, a politika is. Az ENSZ előtt pedig Szerbia magyarázkodásra kényszerült, noha a prioritási sorban nem elöl szerepel az ügy, s akár egy tollvonással elintézhető, tehát egy olyan támadási felület, amelyre Szerbiában nincs szüksége. A józan ész azt mondatja velem, hogy ezt meg fogják oldani bírósági vagy közigazgatási formában.

– A VaMaDisz időközben a Felsőoktatási Tájékoztató Körút szervezésében is részt vesz. Szerintem itt egy fő kérdés van: meg lehet győzni a végzősöket arról, hogy ne menjenek külföldre tanulni?

– Már a harmadikosok is be vannak vonva a programba, a VaMaDisz pedig a szerb nyelvű felzárkóztató képzéseken is jelen van, inkább egy kötetlen formában: megmutattuk nekik Újvidéket, beszélgettünk velük. Nem arról kell meggyőzni a diákokat, hogy maradjanak itthon, hanem sokkal inkább arról, hogy az általuk felhozott indokok - például a szerb nyelv ismeretének hiánya - kifogások. Igazuk van, hiszen többségüknek nincs lehetősége az iskolában sem megtanulni az államnyelvet, de nem lehetetlenség az, hogy a magyar nyelvű felvételi vizsga után felkészülnek, és januárban már szerbül tudnak vizsgázni, ezt a tagjaink is igazolni tudják. Időközben az MNT képviselői főleg az anyagi vonzatról tartanak előadást, és a szülőket is megszólítják. A diákok szemében azonban a VaMaDisz és a Vifó adja a történet hitelességét, a tájékoztató füzetet is együtt állítjuk össze. Nem állítom, hogy nem voltak előadóink, akik sikertelennek éreztek egy-egy utat, de az esetek túlnyomó többségében pozitív a visszajelzés. A legfontosabb, hogy az MNT-vel és a Vifóval együttműködve időben, már most eljutunk a diákokhoz, karácsony előtt, korábbi években erre nem volt lehetőség, csak tavasszal.

– Balog Zoltán magyar miniszter látogatásakor bejelentette a szabadkai kampusz létrehozását. Erről a gyakorlatban már tudni valamit, lehet már konkrétumokkal szolgálni az egyetemre készülődő fiataloknak?

– A VaMaDisz ezzel kapcsolatban nem kapott hivatalos tájékoztatást, de ha valóban sikerül beindítani az ősszel, a szervezetünk partner tud lenni akár egy újabb kampánykörút részeként, ezt meg tudjuk oldani, a diákok számára szerintem ebben az esetben is az ifjúsági szervezetek lehetnek hitelesek.

– A VaMaDisz együttműködik a Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely egy komoly felsőoktatási programot működtet. A szervezet funkcionál vagy funkcionálhat egyfajta visszajelző szervként a hallgatók irányából?

– Személy szerint az egyik fő célom az ilyen jellegű visszacsatolás létrehozása, hogy az érdemi javaslatok bekerülhessenek a rendszerbe. Jelenleg ez nem formálisan működik, egyedi esetekben tudunk lépéseket tenni, de ezzel a lehetőséggel nem mindenki él. Ez nem azt jelenti, hogy direkt kritizálni kívánjuk a rendszert, de a jobbítás szándékával lehetne javaslatokat tenni formálisan is. Annak örülök, hogy az MNT nyitottságot mutat, ahogy felismerte azt is, hogy a programnak és a füzetnek segítséget kell nyújtania azoknak is, aki például nem jutnak be az Európa Kollégiumba.

– Előtérben van tehát a körút, a jogi kar esete, a bölcsészettudományi kar többnyelvű táblájának sikeresen zárult ügye, de mindeközben mire jut még energiája a szervezetnek?

– Újdonságok várhatók. A VaMaDisz éppen december 20-án tartja tisztújító közgyűlését, várhatóan egy új generáció kerül be a legszűkebb vezetésbe. Egy éve intenzív a kapcsolatunk a magyarországi HÖOK-kal, tagjainkat és az érdeklődőket eljuttatjuk a vezetőképzőikre, felvettük a kapcsolatot az Európa Kollégiummal, azzal a nem titkolt céllal, hogy ott is kialakuljon egy szerveződés, de erre nem feltétlenül voltak nyitottak az egyetemisták. További távlati célom a közéleti ösztöndíjak bevezetése, amely már csak azért is fontos, mert a VaMaDisz kapacitása csúcson van, az aktivistáink nem egyszer tanulmányaikat, ösztöndíjuk bizonyosságát teszik félre a teendők érdekében. Lehetőséget kell biztosítani egyetemistáknak arra, hogy pénzt is keressenek a tanulás mellett.
Lassan egy éve dolgozunk egy karriertanácsadó szolgáltatás létrehozásán, ami magyarul nincs Vajdaságban, noha Magyarországon minden egyetemnek van ilyen irodája. Most nyilvánosan be is jelenthetem, hogy ez jövőre elindul, lehet, hogy előbb csak szolgáltatásként, iroda nélkül. Sikerült forrásokat és a partnereket találni, de főleg a HÖOK-kal való együttműködésből nőtte ki magát. Lesz tehát egy állandó hely, ahol megtanulhatják, hogy a megszerzett szaktudásukkal hogyan adhatják el magukat a munkaerőpiacon. Várhatóan partnerek leszünk a HÖOK tehetségmentor programjában is, amelynek részeként a kutatások iránt érdeklődő középiskolások mellé egyetemista mentorok kerülnének.

Rizsányi Attila

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A feszült nemzetközi helyzetben a nyugati elemzők többsége távol maradt a Valdaj Klub idei, október elején Szocsiban tartott ülésétől. Változtak a témák is, már nem az oroszországi, hanem a globális folyamatok kerültek a fókuszba. A magyar újságíró-elemző, Stier Gábor 14 éve tagja a Valdaj Klubnak, és ezúttal arról...
2023. NOVEMBER 2.
[ 23:46 ]
A héten zajlik Horgoson a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának 8. számú cserkésztisztképző tanfolyama. Két kontinens 11 országából összesen 24 magyar cserkész vesz részt a képzésben, hogy csapatvezetőként utána saját országaikban folytassák cserkészvezetői tevékenységüket. A Domus Pacis lelkigyakorlatos házban...
2023. OKTÓBER 19.
[ 15:35 ]
Palicson pénteken folytatódik a kétnapos Connect & Grow elnevezésű szakmai konferencia. A rendezvényt vajdasági magyar vállalkozások vezetőinek szervezték azzal a céllal, hogy egyrészt továbbképzést biztosítsanak nekik, szakmai ismereteket adjanak át, illetve, hogy ismerkedési lehetőséget nyújtsanak a cégvezetőknek. A...
2023. SZEPTEMBER 8.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban