Megtörtént az "őrségváltás" a nagybecskereki Emmanuel kamarakórusban. Így fogalmazták meg kissé humorosan a vezetőség egyes tagjainak a visszavonulását. Nagy meglepetést jelentett ez a kórusnak, de nyilván a nagyközönségnek is, mert erre senki sem számított. A húszéves kamarakórus jubileumi ünnepségén még senki sem sejthette, hogy a rá néhány napra megtartandó közgyűlésen - hiszen az Emmanuel kamarakórus egyesületként van bejegyezve -, leköszön Balázs József elnök és Konrád Emma karnagy.

- Kerek jubileumot ültek a minap, de úgy tűnik, az elhatározását már előre kitervezte. Mikor döntötte el, hogy visszavonul?

- A nyáron hoztam meg ezt az elhatározatot, egészségi okok miatt. Csak akkor rengeteg volt a tennivaló, ezért nem tettem meg az első lépést szeptemberben, hiszen várt ránk októberben a vajdasági kórusok szemléje, utána voltak más, betervezett rendezvények, ugyanakkor szerettem volna némiképp "bekerekíteni" a húsz évet. Valójában nehezemre esik a mozgás, és úgy gondoltam, átadom a munkát. Természetesen nem hagytam volna ott a kórust, ha nem találok megfelelő embert a kórus vezetéséhez, de hála Istennek találtam egy olyan egyént, aki elvállalta a munkát, s aki már régóta tagja a közösségünknek, tehát mindenki ismeri, nem idegen, így semmi fennakadás nem lesz, folytatódik a munka. Jómagam megelégedve vonulok vissza, természetesen, amikor kell, mindig készen állok, hogy segítsek vagy helyettesítsek. A tevékenységem egyházi részét, a templomi kórus esetében az orgonán való szolgálatot tovább folytatom.

- A nagybecskereki Emmanuel kamarakórus 1997. január 21-én alakult meg, húsz év távlatából, hogyan emlékezik a kezdetekre?

- Úgy kezdődött, hogy 1996. november elsején nyugdíjba vonultam, és alig néhány napra rá, jött Szöllősi György azzal az ötlettel, hogy vegyem át a kórus vezetését. Én kapva kaptam az alkalmon, szívesen vállaltam, mert nekem mindig is az életem része volt a kórusvezetés, nagyon szeretem. Annak idején például átvettem a Bartók kórust is, amelynek a karnagya, Máli István meg betegedett. Szóval november végére már elkezdtem foglalkozni az énekes tagokkal, úgyhogy karácsonyra mi már az előadásban részt vállaltunk. Hivatalosan pedig húsz évvel ezelőtt, január 21-én alakultunk meg.

- Kik alkották a kórust?

- Valójában az Emmanuel kamarakórus az egyházi kórusból formálódott. Ezek voltak azok az emberek, akik ott voltak minden vasárnap a templomban, a szentmisén, akik szívvel-lélekkel énekeltek, szerették a kórusmuzsikát. Tizenketten még mái napig is aktívan énekelnek a kórusban. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy a fellépéseink, koncertjeink után mindig odajött valaki hozzám, és csatlakozott, gyarapodott a tagság. Volt olyan időszak, amikor harmincan is énekeltek a kórusban, egy időben sok fiatal is hozzánk csatlakozott, de amikor eljutottak az egyetemre, akkor már nem számíthattunk rájuk.

- Nagyon sok fellépése volt az Emmanuel kamarakórusnak, az ünnepségen elhangzott, hogy az alkalmi kis koncert volt a négyszázadik. Természetesen a szentmiséket, esküvőket nem is számolták bele...

- Rengeteg fellépés ez. Nagyon sokat utaztunk, igazán nagyon jó volt mindig a társaság. A koncertek mellett, mi minden névnapot, születésnapot is megünnepeltünk, igazi kis családnak számítottunk. Főleg a Bánátot jártuk, de Bácskában is sok helyszínen felléptünk, és külföldre is eljutottunk, legtöbbször Magyarországon mutatkoztunk be. Nagy élmény volt, amikor Budapesten énekeltünk, a Mátyás templomban, ahol öt kórusnak dirigáltam, feledhetetlen élményként tartom számon. Persze ugyanilyen volt, amikor a nándorfehérvári csata évfordulóján énekeltünk Belgrádban. Minden egyes fellépés a maga módján élmény volt számomra.

- A kórusmuzsikát népszerűsítő rendezvényekről nem hiányozhatta, hiszen a kórus minden tagja ezért, ennek érdekében tevékenykedett. Mely fesztiválokat, szemléket látogatták?

- A vajdasági magyar kórusok szemléjén a kezdetektől felléptünk. Kétszer voltunk a Bursać-fesztiválon, ennek külön jelentősége volt számomra, hiszen Slobodan Bursaćtyal együtt jártam iskolába, együtt érettségiztünk, ő volt a Josif Marinković kórus karnagya, jó barátságban voltunk, és ezért volt fontos nekem az emlékére megrendezett fesztiválon való fellépés.

- Említette azt, hogy élete részét képezte a kórus vezetése, a pályáját hogyan kezdte?

-1961-ben, az érettségi után szaktanítóként kezdtem dolgozni a zenedében, zongorát tanítottam, ugyanakkor párhuzamosan az egyik általános iskolában tiszteletdíjasként is dolgoztam, és mivel engem a kórusvezetés inkább vonzott, így három év után átigazoltam az általános iskolába, ahol énekkart is tudtam vezetni, akkor iratkoztam be az egyetemre is. Mindig két kórusom volt, külön foglalkoztam az alsósokkal és külön a felsősökkel. Majd mikor Bursać kollégám vezette a Josif Marinković kórust, hívott, hogy vezessem a fiúkórust, ami külön egy tapasztalatot jelentett, de néhány év után megszűnt, mert nehéz volt városi szinten összetoborozni a gyerekeket.

- Az évek során természetesen a díjak sem maradtak el, milyen érzéssel vette át az elismeréseket?

- Nagybecskerek Város díja az első, amelyet 2003-ban vehettem át, majd 2007-ben a Szent György Lovagrend tagjává avattak, majd megkaptam a Bárdos Lajos Zenei Hetek Fesztivál-díjas karnagya kitüntetést, következett az Aracs-díj 2008-ban, két évre rá pedig a VMMSZ Életfa díját kaptam meg. Mondani szoktuk, hogy nem a díjakért tegyük a dolgunkat, viszont nagyon jó érzéssel tölti el az embert, ha elismerik a munkáját.

A nagybecskereki Emmanuel kamarakórus új karnagya Dutina Vilma lett, aki ugyanolyan lendületesen szeretné tovább vinni a munkát, a jövőben is a kórusmuzsika népszerűsítése a cél, emellett fiatalokat is szeretnének látni a köreikben, és természetesen a tájolás is a szívügyük marad.

Kónya-Kovács Otília