Napjainkban mind több olyan jellegű vád éri a közvéleményt formáló hivatásokat, elsősorban a papi, a tanári, és nem utolsó sorban az újságírói hivatást, hogy művelőik nem eléggé tájékozottak, sőt, jobbik esetben is legfeljebb félműveltek, holott élen kellene járniuk a szerteágazó tudás tekintetében. Mitől lesz jó pedagógus egy tanár, mitől remek újságíró a tollnok és mi avatja példamutató lelkésszé a papot? Kellemes beszélgetéssel kerestük a választ e kérdésre főtisztelendő Drobina Gáborral, a zombori Szentháromság-templom káplánjával.

- Tisztelendő úr, ön fest, orgonál, énekkart vezet, templombelsők felújításának közreműködője, helytörténeti kézirata megjelenésre vár. Mi ösztönzi e sokrétű tevékenykedésre?

- Gyermekkorom óta rajzolgatok, már az óvó néni felfigyelt tehetségemre. Ez tovább fejlődött az általános iskolában. Tanáraim megdicsértek, pályázatokra küldték a munkáimat, kiállításokon vettem részt, és sikerrel képviseltem magamat és az iskolát is. Arra bátorítottak, hogy később se hagyjam abba. A középiskolában, a szabadkai klasszikus gimnáziumban, Paulinumban folytattam. Igaz, hogy nem volt tanárom, magamat kellett fejlesztenem, ahogyan tudtam, de nem adtam fel. Az egyetemi éveiben történt az első nagyobb lépés, amikor nagynéném, aki maga is festőművész, felkarolta a tehetségemet és figyelmet szentelt rám, hogy valamiképpen helyrehozzuk, pótoljuk a hiányosságokat. A teológiai tanulmányaim vége felé, Szegeden, ikonfestészetbe kezdtem, mivel Magyarországon a görög katolikus egyház hatására kedveltek és elterjedtek az ikonok római katolikus körökben is, ami mondjuk itt, a mi vidékünkön annyira nem jellemző, mert errefelé az ikonok inkább az ortodox egyházat szimbolizálják. Teológus koromban tehát az ikonokkal foglalkoztam, festettem, tanulmányoztam őket, hiszen érdekes szabályai vannak az ikonfestésnek. Eléggé belemélyültem, úgyhogy két kiállításom is lett az ikonokból Szegeden. A dicséretek ösztönöztek arra, hogy tovább fejlesszem. A szakrális képek festése külön szférát hord magában. A festőnek bele kell festenie saját lelki világát, imádságos állapotát, imádságos életét, és a szemlélőnek ezt észre kell vennie, ebben térnek el ezek a képek azoktól, amelyeket nem az imaélet, a vallásos lelkület inspirált. A szemlélők azt állították, hogy ezt észrevették képeimen.

- Eszerint a szakrális képeknek spirituális üzenetük van, aminek felismerhetőnek kell lennie?

- Akkor festettem az ikonokat, amikor teológusként el voltam mélyülve az egyház tanításában. Foglalkoztatott a gondolat, hogy e tanítást hogyan tudjuk majd átadni a pasztorációban, a nyáj között tevékenykedve, hiszen az Örömhírt kell hirdetnünk, azt az Örömhírt, amelyet Jézustól kaptunk, és amelyet azzal hagyott ránk, hogy menjünk, és tegyünk tanítvánnyá minden nemzetet, és hirdessük az Ő feltámadását, hirdessük a szeretetet, amelyet a mennyei Atya ad nekünk napról napra.

- A szakrális képzőművészet szeretetével egyidejűleg kezdett érdeklődni az egyházi zene és az orgonamuzsika iránt?

- Tanultam, festegettem, amikor Szegeden, a Hittudományi Főiskolán felvételit hirdettek nappali kántorképzőre. A liturgikus énekeket középiskolás korom óta megtanultam játszani. A papnövendékek szentmiséjén, ami papnevelde kápolnájában történik, énekelni kell a szentmiséken, zsolozsmákon, és ezekhez orgonakíséretre is szükség van, ezért az elöljárók mindig jónak tartják azt, ha a papnövendékek között többen is tudnak orgonálni és szépen énekelnek, ezért támogattak abban, hogy beiratkozzam a kántorképzőre, hogy egyházzenét is tanuljak.

- Ennek folyományaként alapította meg az ifjúsági templomi kórust?

- Amikor 2010-ben Zomborba kerültem, a festészetet kicsit félretettem és inkább egyházzenével foglalkoztam, hiszen középiskolákban tanítok, úgyhogy előttem vannak nap mint nap fiatal, tehetséges tanulók, akik szívesen járnak próbákra, gyakorolnak. Egy magasan képzett zenetanárnővel közösen alapítottuk meg a fiatalok templomi kórusát. Első nagy fellépésünk a zombori Szentháromság templom 250 éves évfordulóján történt, nagyon jól sikeredett, a hívek nagyon meg voltak elégedve és arra ösztönöztek bennünket, hogy ne hagyjuk abba.

- Tavaly a zombori Szentháromság-templomban, most pedig a regőcei Urunk Mennybemenetele-templomban közreműködik a freskók, festmények felújításában.

- Valójában én a festményeken és a freskókon nem javítok, annyira nem értek hozzá, hiszen nem vagyok képzett restaurátor, de a tisztításhoz és a kép megvédéséhez értek, ebben részt is veszek.

- A papi teendők, az iskolai hitoktatás és a felsoroltak mellett nem kis fába vágta a fejszét, amikor hozzákezdett szülőfaluja, Regőce vallástörténetének megírásához, ami egyben helytörténet is, hiszen kéziratában részletesen foglalkozik a település máig felismerhető, egykori arculatának kialakításában kulcsszerepet játszó Kovách családdal, az általuk épített és sajnos ebek harmincadjára jutott kastéllyal, még annak vidékünkre nem jellemzően kialakított parkjával is. Mi a kézirat sorsa?

- Középiskolás korom óta gyűjtöm az adatokat, az anyagot. Ebben németországi ismerőseim, természetesen a Regőcéről elszármazott németek is sokat segítettek, akik igen terjedelmes anyagot birtokolnak, összegyűjtöttek minden fellelhető okiratot, és ezt átadták nekem, mert felfigyeltek arra, hogy ez a téma engem igen fiatal korom óta érdekel. Leginkább az ösztönzött, amikor megtaláltam, hogy Regőcén már a 13. században létezett plébánia, szóval, Szent István korát követően. Ahogyan elterjedt a kereszténység és megalapították a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegyét, ugye tudjuk, hogy ezeken a helyeken, településeken létrejöttek keresztény, katolikus közösségek. A középkor engem nagyon foglalkoztat, nagyon szeretem, és nem akármilyen örömmel töltött el, hogy Regőcén is már abban a korban volt egy keresztény közösség, és, hogy volt ott egy templom is. Ez leírhatatlanul érdekelt és minden erőmet és energiámat beleadtam, hogy megtaláljak valamit ebből a korból. Mikor elkezdtem kutatni, minden jött magától. A levéltárosok nagyon kedvesek voltak, sok anyagot elém tártak. Tavaly megálltam a kutatással, mert úgy gondoltam, hogy a regőcei templom 200 éves évfordulóján ezt le kellene kerekíteni és az odáig feldolgozott anyagot nyilvánosságra bocsátani. Úgy gondolom, hogy őszre, az Agapé Kiadó segítségével ki is adok egy nagyjából száz oldalas könyvet Regőcéről.

- Ezek szerint ön nem úgy tekint a középkorra, mint egy sötét időszakra, amilyennek, sajnos, még ma is tanítják az iskolában?

- Természetesen nem, én inkább a virágzó középkorra tekintek. Akárhogy nézzük, a művészetek terén, a festészet terén, az ének terén ez egy olyan időszak volt, amelyből nagyon sokat tudunk meríteni, mert lehet, hogy napjaink sötétebbek, mint az a kor volt. Úgy vélem, néha vissza kellene tekinteni arra a korra és bizonyos értékeket beemelni jelen életünkbe, mert szebbé, élhetőbbé, virágzóbbá tehetnék napjainkat – vélekedett ft. Drobina Gábor.

F. Cirkl Zsuzsa