Válasz
A színház és az iskola között félúton: a pódiumon
Beszélgetés a Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett Verebes Krnács Erikával
Betűméret:             

Verebes Krnács Erika előadóművész eddigi munkásságát Külhoni Magyarságért Díjjal jutalmazták. Az elismerés a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható. A díjat egy héttel ezelőtt Budapesten, az országházban vehette át a 11 kitüntetett, ennek kapcsán beszélgetett Verebes Krnács Erikával az Újvidéki Rádióban Madár Anikó.

– Nemcsak a rádiós újságírói–szerkesztői munkádért érdemelted ki az elismerést, hanem a több évtizedes előadóművészi tevékenységedért, vagy előadóművészi mivoltoddal, hiszen ez egy létforma. Azt a küldetést vállaltad magadra, hogy az irodalmat közvetítsd – ahogy többször megfogalmaztad – lélektől lélekig az iskolákban, de felnőtteknek is. Kezdjük azzal, hogy milyen élmény volt a budapesti díjkiosztó?

– Az ilyen dolgokra az ember nem is tud felkészülni. Amikor megkaptam a meghívót, természetemnél fogva elkezdtem kételkedni, hogy ez hátha nem is díj, hanem esetleg csak egy jelölés. Hiba történt ugyanis, mert a csatolmány nem érkezett meg, csak a meghívó. Végül kiderült, hogy nem kellett volna kételkedni. Nagyon készültem. Hogy Petőfit idézzem: jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat. Végül improvizálnom kellett, mert ezekből egy sem jött elő a csodálatos élmény hatására. Kezdve onnan, hogy az ország házában adták át a díjat, ahol jártam már ugyan, de ebben a minőségben még nem; lúdbőrzik ilyenkor az ember. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde után következtek a laudációk. Csodálkoztam is, amikor végighallgattam, hogy mi mindent tettem: sokkal jobban összegeztek, mint vártam, és nemcsak az előadóművészi, hanem a rádiós munkámat is kiemelték.

– Külön aláhúzták a folytonosságot, hogy több évtizede fáradhatatlanul végzed ezt a munkát. A rádióhallgatók több műsorból ismerhetnek, és kevés olyan vajdasági művelődési rendezvény van, ahol ne fordultál volna meg, ez a két tevékenység pedig talán nem is választható el. És van ennek egy harmadik oldala is, hiszen magyartanárnak készültél. Hogy épült fel ez a munkásság?

– Az életben minden összefügg. Mindig is magyartanár akartam lenni, falusi kislányként erről álmodoztam, azután nagyon jó magyartanárom volt, Borús Sándor, tőle kaptam a legtöbbet kiindulásként. Középiskolás voltam, amikor Vajda Gábor tanított, és Maronka Csillát jelölte ki prózát mondani a becsei vetélkedőn, engem pedig versmondásra. Ez ősszel volt, tehát hosszú időn keresztül foglalkoztunk a szöveggel, megtanultam szöveget elemezni és verset mondani. Akkor indult el bennem az a gondolat, hogy a verset nem szavalni kell, hanem átereszteni magunkon. A becsei vetélkedőn végül első helyezett lettem, és ezzel a jöttem, láttam, győztemmel be is fejeztem a versenyzést, mert nagyon lámpalázas vagyok, a mai napig, csak jól leplezem. Vajda később meghívta Kovács Frigyest, aki velünk megrendezte Déry Tibor Talpsimogató című darabját, szintén a becsei vetélkedőre, és ugyanabban az évben ezzel is elsők lettünk. Akkor mindenki eldöntötte, hogy én színművészetire megyek, pedig meg sem fordult a fejemben, de amikor kimondták – már beiratkoztam a Magyar Tanszékre – felmerült, hogy miért nem próbálkoztam meg Budapesten a színművészetivel. Elkezdtem tehát dilemmázni, és ez végigkísért az életemben, de lehet, hogy ez jó dolog. Néhány vizsgám volt már csak a Magyar Tanszéken, amikor ügyelőt kerestek a szabadkai színházba, és pechemre vagy szerencsére bekerültem oda. Ez egy háttérmunka, nagyon fontos ugyan, de mégsem lehettem a deszkákon. Nem volt jó érzés, mert olyan fiatal színészek is szerepeltek, akik nem voltak tehetségesebbek, mint én, csak nekik diplomájuk volt. Ezt Vajda Tibor is megérezte, Vicsek pedig berakott engem A varázsló kertje című produkcióba. Nagyon úgy nézett ki, hogy maradok, nem fontos a diploma, kellett ilyen karakter, viszont jött Ljubiša Ristić, aki szétrobbantotta a repertoárt, az egész színházat: olyan feltételeket kínált, amelyeket nem tudtam elfogadni. Maradt tehát a tanítás. Nehéz volt áttérni egy olyan világba, ahol keretek közé fogják az embert, talán az volt a szerencsém, hogy Kocsis Mihály, a mai Széchenyi István, akkori Ivo Lola Ribar Általános Iskola igazgatója, megérezte, hogy nekem más feladatot is kell adni. Félmunkaidőben tehát könyvtáros voltam, és rámbízta a színjátszó-, a szavaló- meg a tollforgatócsoportot. Itt beindult egy folyamat, a gyerekek végül szöktek hozzám, a könyvtárba. Az én kezeim közül került ki Kálló Béla, Mezei Zoltán, G. Erdélyi Hermina, ők akkor hetedikesek voltak, és együtt dolgoztunk. Ekkor egy eseményen látott meg engem Vajda Tibor, és megkérdezte, hogy nem akarok-e az Újvidéki Rádió dramaturgja lenni. Nem sokáig gondolkodtam, igent mondtam.

– Ekkor kerültél tehát az Újvidéki Rádióba.

– Igen, és kiderült, hogy jó lépés volt. Új utakat nyitott meg előttem és rengeteget tanultam, jó kapcsolatokat alakítottam ki. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem a világban, mert középút volt a színház és az iskola között: megtaláltam a pódiumot. Vajda pedig többek között arra tanított, hogy felejtsem el a szavalást, úgy mondjam el a verset, mintha most születne: nem azért választunk verset, mert szép, hanem mert a miénk. Végül ez bátorságot adott arra, hogy a pódiumon is megpróbáljam magam, noha ez akkor nem volt annyira elfogadott nálunk. Ha az ember volt pedagógus, tudja, hogyan kell rávezetni a gyerekeket arra, hogy mi a jó nekik.

– Ez tehát az, amiről azt mondtad, hogy megtaláltad az utad lélek és lélek között, előbb a diákok, majd a felnőttek esetében. Gondolom, többféle célod volt.

– Felmértem, hogy melyek azok a tananyagok, amelyekkel többet kellene foglalkozni, mint amennyit a tankönyvekben találni, vagy egyáltalán nem is szerepelnek benne. A pódiumműsorokba belevihetek olyan dolgokat is, amelyekről a gyerekek nem is hallottak. Kell, hogy legyen egy pókfonál, ami létrejön az előadó és a közönsége között, szerintem a színészek ennek a létrejöttéért küzdenek a pályájuk során. A gyerekek pedig a legérzékenyebb közönség, és amikor együtt lélegzik veled 50 vagy 200 gyerek, az nagyon erős kötelék, egy komoly visszacsatolás. Mindennek megvalósításához a rádiós dramaturgi állás egy áldás volt, mert büszkék voltak arra, hogy mást is tudtam produkálni.

– A Krnács-féle tananyag pedig folyamatosan változik. Hogyan alakult az évek során a program, hiszen még a napjainkban is járod az iskolákat?

– Az első időkben népi, népköltészeti műsor volt terítéken, ebben résztvevő voltam. Már a rádiós korszakomban kezdtem önálló műsorban gondolkodni, az első pedig a János Vitéz volt. Láttam, hogy ez jól feldolgozható 40-45 percben, és hogy ehhez zene is kell. Utóbbit Huzella Péter írta meg, Bakos Árpád adta elő, erre ugyanis – az éneklésre – még nem vállalkoztam soha. A turnét végül 150 előadásnál hagytuk abba, azóta pedig már harmadszor újítottuk fel, mert igény mutatkozik rá, ahogy a generációk váltják egymást az iskolákban.

– Bakos volt tehát az egyik első zenei munkatársad, kik voltak még?

– Nagyon jó nevekkel dolgoztam: Vrábel Jánossal, Borsi Ferenccel, később Verebes Ernővel, vele a Micimackót dolgoztuk fel, majd jött a Mécsvirág együttes, amelynek a története 12 éve tart, itt Zsoldos Ervin és Hajnal Anna nevét kell megemlítenem. Három CD-nk van, és készül a negyedik. Az első népies irodalmat tartalmaz, a Fehér Ferenc és a Radnóti Miklós műveivel foglalkozók tartalmát a rádióhallgatók is ismerhetik, a vajdasági magyar kortárs irodalommal foglalkozó már készül egy ideje.

– És már a felnőtt közönséget is megszólítjátok.

– A Mécsvirágnak van egy súlya, nehézkedése, nagyon jól gondolkodunk együtt, így lehetőség nyílt arra, hogy a nagyközönség előtt is bemutatkozzunk. A középiskolákban 86-86 előadásunk volt a műsorokból, amelyek a rádiótól sem függetlenek, mert a hallgatók számára is elkészítem ezeket a tartalmakat. Továbbá a diákelőadások közönségét a gyermekműsorban is megszólaltatom, mert a gyerekszáj csodákra képes. Meg kell őket mutatni, lovat kell alájuk adni, támogatni kell őket. És nagyon fontos a számomra a Művészportré című műsor is, mert művészek között mozgok, a bemutatásukra való felkészülés pedig egy tanulmányút, hiszen az utánanézés során megtanul az ember más művészeti ágakkal is foglalkozni. A legsikeresebb az a beszélgetés, amelyben az alannyal egymásra találunk, ez pedig anélkül nem lehetséges, hogy az ember odamenjen, a szemébe nézzen: tartalmas, érdemi beszélgetést csak személyesen lehet folytatni.

– Minden ilyen beszélgetés új lendületet ad, ahogyan ez az elismerés is. Mennyire osztozott veled a környezeted az örömben?

– Őszintén szólva ebben a világban nagyon kevés a visszajelzés. Főleg a közönség az, amely visszajelez, nem a szakma, mert mindannyian le vagyunk terhelve. Azóta viszont, hogy átvettem a díjat, számos interjút adtam, ami nagyon jó dolog, és a közösségi oldalon rengetegen jeleztek vissza, még ha csak egy tetszik erejéig is. Ez pedig nagyon jó érzés.

– Gratulálunk még egyszer!

– Köszönöm szépen.

A beszélgetést készítette: Madár Anikó. Lejegyezte: Rizsányi Attila.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A feszült nemzetközi helyzetben a nyugati elemzők többsége távol maradt a Valdaj Klub idei, október elején Szocsiban tartott ülésétől. Változtak a témák is, már nem az oroszországi, hanem a globális folyamatok kerültek a fókuszba. A magyar újságíró-elemző, Stier Gábor 14 éve tagja a Valdaj Klubnak, és ezúttal arról...
2023. NOVEMBER 2.
[ 23:46 ]
A héten zajlik Horgoson a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának 8. számú cserkésztisztképző tanfolyama. Két kontinens 11 országából összesen 24 magyar cserkész vesz részt a képzésben, hogy csapatvezetőként utána saját országaikban folytassák cserkészvezetői tevékenységüket. A Domus Pacis lelkigyakorlatos házban...
2023. OKTÓBER 19.
[ 15:35 ]
Palicson pénteken folytatódik a kétnapos Connect & Grow elnevezésű szakmai konferencia. A rendezvényt vajdasági magyar vállalkozások vezetőinek szervezték azzal a céllal, hogy egyrészt továbbképzést biztosítsanak nekik, szakmai ismereteket adjanak át, illetve, hogy ismerkedési lehetőséget nyújtsanak a cégvezetőknek. A...
2023. SZEPTEMBER 8.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban