Életmód/egészség
A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére
Milyen szerepe van a különböző italoknak az étrendünkben?
Betűméret:             

A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére, hozzájárul a megfelelő szellemi és fizikai teljesítmény fenntartásához. Ahogy ételeinket, úgy italainkat is érdemes változatosan összeállítani.

Az emberi szervezet több mint felét víz alkotja. A víznek kiemelt élettani szerepe van: biztosítja a vérkeringést, lehetővé teszi a tápanyagok felszívódását és szállítását, szabályozza a szervezet belső hőmérsékletét. A verejtékezés, a légzés és a kiválasztás során naponta megközelítően 2,4 liter víz távozik a szervezetünkből. Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, csökken a vízfelvétel, fokozódik a vízleadás, a szervezet kiszáradhat. Már 2 százalékos folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, a koncentráció, fejfájás, fáradság jelentkezhet. A szomjúságérzés megjelenésével, a szervezet már jelentős vízveszteséget szenved, ezért a nap folyamán a kiszáradás elkerülésének érdekében célszerű folyamatosan pótolni az elvesztett folyadékmennyiséget.

Mennyi az egészséges mennyiség?

Egy egészséges felnőttnek átlagosan napi 2-2,5 liter vízre van szüksége. Kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás, rendszeres mozgás mellett minden étel és ital beilleszthető az étrendünkbe. Az, hogy mi tekinthető egy-egy italból egészséges mennyiségnek számos tényező befolyásolja. Fontos, hogy van-e valamilyen alapbetegségünk, diétázunk, sportolunk-e, van-e súlyfeleslegünk. A mértékletességet azonban érdemes mindig szem előtt tartani. Folyadékpótlásra a jó minőségű ivóvíz a legmegfelelőbb.

Bár télen a hőérzetünk is más, kevésbé érezzük a szomjúságot, mint a hőségben a megfelelő folyadékpótlásról a hidegebb hónapokban sem szabad megfeledkeznünk.

Az ásványvíz nem csupán az elvesztett folyadékot, hanem a távozó ásványi anyagokat is pótolja. Rendszeres fogyasztásra azonban azok az ásványvizek a legalkalmasabbak, amelyek ásványianyag-tartalma nem haladja meg az 500 mg/litert. Míg az 500-2000 mg/l ásványi anyagot tartalmazó vizeket csak mértékkel, addig a jelentős 3000 mg/l ásványi anyagtartalmúakat lehetőleg csak alkalomszerűen fogyasszuk.

Gyümölcslevek és teák

Napi folyadékszükségletünket nem célszerű kizárólag vízzel fedezni. A sokszínű folyadékbevitelhez a gyümölcslevek, üdítők, teák stb. is hozzátartozhatnak. A zöldség és gyümölcslevek számos vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, víztartalmuk magas, de a bennük lévő cukormennyiség sem elhanyagolható. Lehetőleg magas gyümölcstartalmú, hozzáadott cukrot nem tartalmazó leveket válasszunk, vagy magunk állítsunk össze valamilyen gyümölcskoktélt. Az üdítők között is vannak magas cukortartalmú, de energiamentes változatok is, melyek mértékkel fogyasztva (napi egy-két pohár), szintén hozzájárulhatnak a szervezet hidratáltságához.

A napi folyadékpótláshoz a gyógytea is kitűnő választás. Agyógynövényekpéldául jótékony hatásuk mellett, kiváló szomjoltók is. Érdemes figyelembe venni az elkészítési, és fogyasztási ajánlásokat, de általánosságban elmondható, hogy a javasolt adag napi 1-2 csésze. Jó szomjoltók a gyümölcsteák és a zöld teák is. Fogyasztását célszerű gyakrabban beiktatni, hisz nemcsak változatos, de előnyös is, napi 2-3 csészénél azonban több nem ajánlott. A zöld tea kitűnő alternatíva a hűvösebb napokon is a folyadékszükséglet pótlására.

Ízesített ásványvíz alapú italok

Az ízesített ásványvizek, pontosabban az ízesített ásványvíz alapú italok is egyre népszerűbbek. A természetes vizekhez hasonlóan címkéjükön szerepelnie kell, milyen ásványvízből készültek. Nem tartalmazhatnak cukrot, vagy édesítőszert, amennyiben igen, úgy már ásványvíz felhasználásával készült üdítőitalnak minősülnek. A felhasznált ízesítő és színezőanyagokat fel kell tüntetni a csomagoláson. A vízhez adott színezék és aroma lehet természetes és mesterséges is. Mivel az aromás vizek ásványianyag-tartalma is eltérő, ezért ezeknél a termékeknél is érdemes időnként váltogatni a különböző márkákat. Bár ezek az italok is részét képzik a kiegyensúlyozott folyadékbevitelnek, kizárólagos fogyasztásuk azonban nem ajánlott.

Tej és tejes italok

A napi folyadékbevitelnek fontos része a tejes italok fogyasztása is. A tej magas tápanyagtartalmú, jelentős részét víz alkotja, ugyanakkor szénhidrátot (tejcukor), tejzsírt, magas biológiai értékű fehérjét, vitaminokat, antioxidánsokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. Önmagában, kakaóval, kávéval is fogyasztható. Már napi fél liter 0,1-1,5 százalék zsírtartalmú tej, vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék (5dl joghurt vagy kefir) fedezi a felnőttek napi kalciumszükségletét, ugyanakkor hozzájárul a folyadékpótláshoz is.

Presszó kávé vagy hosszú kávé?

A koffein tartalmú italok az idegrendszerre hatnak, növelik az éberséget, a koncentrációt, rövid ideig fokozzák a teljesítményt. Ha rövid (pl. eszpresszó, ristretto) kávét fogyasztunk, ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra. A kávéban sok az egészséges antioxidáns, de fogyasztásakor a legtöbben nem aknázzák ki az italban lévő lehetőségeket. Pedig egy kis odafigyeléssel a kávézás nagyon jótékony hatású lehet egész szervezetünkre nézve.

Egy híg, hosszú kávé azonban alkalmas lehet a folyadékpótlásra. Kávéból napi 2-3 csésze az elfogadható mennyiség. A megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen az egészségünk megőrzéséhez, a megfelelő szellemi és fizikai teljesítmény fenntartásához.

Minél többféle italt fogyasztunk, annál inkább hozzájárulunk a szervezetünk megfelelő hidratáltságához.(hazipatika.com)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Együnk lassan! - illusztráció
2018. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
A magas vérnyomásnak sajnos igen súlyos, esetenként halálos következményei lehetnek, és bár nálunk is több százezer embert érinthet a hipertónia, sokan nem is tudnak erről, sőt azzal sincsenek tisztában, pontosan hogyan kellene mérni a vérnyomásukat. Ehhez nyújtunk most segítséget!Természetesen a legtöbbször orvosi...
2018. MÁRCIUS 2.
[ 10:06 ]
Emésztőrendszerünk egészséges működése nagyon sok szempontból fontos a szervezetünk számára. Érdemes tehát számba venni azokat a veszélyforrásokat, amelyek a leggyakrabban okoznak emésztési zavarokat.Cukorban gazdag, rostban szegény ételekA cukorfogyasztás a világ számos országában meghaladja az egészséges mértéket,...
2018. FEBRUÁR 5.
[ 13:49 ]
Mi a magasvérnyomás-betegség?A hipertónia a fejlett országokban népbetegségnek számít. A népesség mintegy 15 százalékának van tartósan a magas vérnyomás szempontjából határérték, azaz 140/90 Hgmm fölötti vérnyomása. Félő azonban, hogy ennél többeket érint valójában. Évente csaknem 5000 magyar ember halála...
2018. JANUÁR 27.
[ 12:07 ]
Beolvasás folyamatban