Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Kishegyes: A Krivaja folyó súlyos szennyezése ellen tiltakoztak
Betűméret:             

Kishegyesen a Krivaja folyó súlyos szennyezése ellen tiltakoztak szombaton délben. A közösségi oldalakon sokan támogatták a meghirdetett megmozdulást, végül néhányan személyesen is megjelentek. A környezetszennyezés ellen tiltakozók ezt követően a főutat is lezárták, 15 perces csenddel emlékeztek az újvidéki áldozatokra.

A múltban a Krivaja folyót elsősorban a topolyai ipari létesítmények szennyezték, majd a szennyvíztisztítók megépítése után úgy tűnt, rendeződik a helyzet. Bár az analízisek eredményei állítólag nem voltak akkor sem kifogástalanok, a víz színtelen és szagtalan volt, illetve békák, madarak is megjelentek.

Tavaly decemberben azonban ismét sűrű fehér lé kezdett csordogálni, ami a hideg idő ellenére is kellemetlen szagot árasztott. Az okot nem sikerült pontosan tisztázni, senki sem ismerte be a szennyezés tényét, így nem bizonyosodott be az sem, hogy honnan eredt. Nemrégiben a fehér színű folyadékot ismét tisztábbnak tűnő váltotta fel, de csak néhány napra, majd sűrű fekete színű, még bűzösebb folyadék kezdett a Krivaja folyóban csordogálni Kishegyesnél. A bűz több utcával arrébb is érezhető, a falu lakói elkeseredettek, de tanácstalanok.

A képviselő-testület ülésén is téma volt a szennyezés, de a probléma továbbra is megoldatlan. Az első tiltakozó megmozdulást követően további hasonló akciókat helyeztek kilátásba a település polgárai.

John H. Knox és David R. Boyd kapta az idei Elisabeth Haub Környezetvédelmi Jogi és Diplomáciai Díjat az egészséges környezethez való emberi joggal foglalkozó ENSZ-különmegbízottként végzett úttörő munkájukért. A környezetjog és környezetvédelmi diplomácia területén végzett munka legrangosabb elismeréseként...
2025. OKTÓBER 24.
[ 11:05 ]
A jég és tűz szigetén mostantól zümmögés is hallatszik: Izlandon először találtak szúnyogokat a szabadban. A hidegtűrő Culiseta annulata faj megjelenése új korszakot nyithat az ország életében – egy olyat, ahol a nyár nemcsak rövid, hanem csípős is lesz – számolt be a Iceland Review, amelyet a Portfolio...
2025. OKTÓBER 21.
[ 7:49 ]
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Mint az MME hétfői közleményében kiemelték, a...
2025. OKTÓBER 20.
[ 13:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó