Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Az óceánba eresztik a fukusimai atomerőmű radioaktív vizét

A japán kormány eldöntötte, hogy az óceánba eresztik a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét - jelentette japán médiaközlésekre hivatkozva pénteken a Reuters hírügynökség.

A formális döntést a híradások szerint még ebben a hónapban közzéteszik.

Az erőművet működtető Tokyo Electric Power cég több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtött tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát.

Egy japán szakértői bizottság idén januárban tett javaslatot a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle. Az ipari minisztériumhoz tartozó bizottság

Azt a lehetőséget is vizsgálta, hogy a vizet hagyják elpárologni, de ezt a megoldást végül elvetették.

Az évek alatt felhalmozódott rengeteg hűtővizet kezelték, és a Tokyo Electric tájékoztatása szerint a vízben lévő 62 radioaktív elem - kivéve a trícium - szintje lecsökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre.

Az erőmű területén már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat.

A megolvadt fűtőelemek eltávolítása a tervek szerint 2021-ben kezdődhet meg, és tíz éven át tart majd.

Az erőmű hat reaktorának pihentető tartályaiban 4741 fűtőelem van, és 1,2 millió tonna szennyezett hűtővíz gyűlt fel az e célra telepített tartályokban. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A klímaváltozással, fenntarthatósággal összefüggő kérdések a koronavírus-járvány elmúltával is megmaradnak - mondta Áder János köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériuma által idén ötödik alkalommal meghirdetett fenntarthatósági témahét online nyitórendezvényén. Az államfő az Origo.hu...
2020. OKTÓBER 5.
[ 13:43 ]
A világ első „nulla kibocsátású” repülőgépének három koncepcióját mutatta be az Airbus. Állítása szerint ezek a repülőgépek 2035-re állhatnak forgalomba – olvashatjuk a ScienceFocus oldalán. Ez egy történelmi pillanat az egész kereskedelmi repülési ágazat számára, és vezető szerepet kívánunk játszani ebben...
2020. OKTÓBER 2.
[ 16:35 ]
Veszélyt jelentenek a vadmacskák jövőjére a házimacskák: az európai vadmacska (Felis silvestris) 200-300 éven belül teljesen eltűnhet. A svájci Jura-hegységben élő vadmacskák helyét visszafordíthatatlanul át fogja venni a háziasított faj, amennyiben nem történnek intézkedések. Az európai vadmacskát mintegy 50 éven...
2020. SZEPTEMBER 30.
[ 14:55 ]
Beolvasás folyamatban