Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Londonnál is nagyon jéghegy szakadt le az Antarktiszról
Betűméret:             

Leszakadt egy hatalmas jéghegy a az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához – jelentették be pénteken a BAS kutatói.

A tengerbe nyúló hatalmas jégmezőn elhelyezett felszíni tudományos eszközök megerősítették, hogy a jéghegy február elején vált le a már régóta repedező selfjégről. A kutatóállomáson jelenleg senki nem dolgozik, ezért emberi élet nem került veszélybe – olvasható a BBC honlapján.A BAS 2017-ben elköltöztette a személyzetet a kutatóállomásról, mert a jégen keletkezett repedések fenyegetést jelentenek az emberek biztonságára.

A leszakadt jéghegy mintegy 1270 négyzetkilométernyi, akkora, mint London területe elővárosaival együtt.

Halley mintegy 20 kilométerre van attól a helytől, ahol a jéghegy leszakadt. A Brunt-selfjégen a kutatók GPS-eszközök sorát hagyták hátra, amelyek információt szolgáltatnak a jégmozgásról a BAS Cambridge-ben lévő központjába.

A Haley kutatóállomás elsősorban az ózonlyuk alakulását tanulmányozza.

A kutatók most tanulmányozni fogják a műholdas felvételeket a jéghegy leszakadásáról, hogy meggyőződjenek arról, semmilyen váratlan ingatag helyzet nem állhat elő a megmaradt selfjégen, amely a kutatóállomást tartja.

„Bár az antraktiszi selfjegek nagy darabjainak leszakadása egy teljesen normális folyamat, a Brunt-selfjégen pénteken észlelt jégrepedés igen ritka és feltűnést keltő" – mondta Adrian Luckman professzor, aki az elmúlt hetekben a Bruntról készült műholdfelvételeket figyelte és előre jelezte a jéghegy leszakadását.

„Az elmúlt öt évben három nagy repedés alakult ki a Brunt-selfjégrendszeren, és valamennyien előre láttuk, hogy ez a látványos dolog be fog következni. Idővel megtudjuk, hogy ezek a repedések további jégleszakadásokat idéznek-e elő a következő napokban vagy hetekben" – tette hozzá.

Korábban mi is végigkövettük az A68A jéghegy útját, ami még 2017-ben a világ legnagyobb jégdarabjaként vált le az Antarktiszról, és sodródni kezdett az Atlanti-óceán déli részén. Mint arról mi is beszámoltunk, pár hónapja félő volt, hogy az akkoriban 4200 négyzetkilométer területű és több száz milliárd tonna súlyú jéghegy megfeneklik a hasonló területű Déli-Georgia szigetnél, ami hatalmas károkat okozott volna az ottani élővilágban. A helyzet annyira komoly volt, hogy az űrből kellett követni a jéghegy útját.

Végül a jégóriás pár száz kilométerre volt a sziget partjaitól, de erősen szétdarabolódott. Azóta távirányítású vízalatti robotokkal vizsgálják brit tudosók. (BBC / MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban található Északkeleti Erdészeti Egyetemen hoztak létre kínai-orosz együttműködésként egy közös laboratóriumot a szibériai tigris védelmével kapcsolatos kutatásokra. A laboratóriumban mindkét fél több mint 20 szakértője vesz majd részt. Munkájuk olyan kutatási...
2024. MÁRCIUS 15.
[ 11:01 ]
A múlt hétvégén 19 elhullott őzet találtak a Nagykikinda melletti határban. Elvégezték a terepszemlét, de a nyomozás még tart. A kár hatalmas, különösen az ökoszisztémát tekintve, mivel az elhullott egyedeket nem lehet visszahozni. A szokásos éves vadszámlálás során a nagykikindai vadászok elhullott őzeket találtak a...
2024. MÁRCIUS 13.
[ 14:31 ]
Megdöbbentő eredményre jutottak amerikai kutatók, amikor az északi-sarki tengeri jéggel kapcsolatban végeztek friss számításokat. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a globális felmelegedés miatt nagy a baj a sarkvidékeken, a Coloradói Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya azonban egészen megdöbbentő eredményre jutott....
2024. MÁRCIUS 9.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban